Hogy ki milyen médiumot vásárol magának, az mindenkinek a magánügye – mondta szombaton az MSZP országos választmányának ülésén Medgyessy Péter miniszterelnök arra az újságírói kérdésre, mit szól Hiller Istvánnak, az MSZP alelnökének ahhoz a felvetéséhez, hogy baloldali médiára van szükség. Úgy vélte: a közmédiumoknak az a dolguk, hogy a közszolgálatot teljesítsék.
Lapunk értesülései szerint a kormányfő és Kovács László, az MSZP elnöke, külügyminiszter egybehangzóan nagyon keményen üzentek a választmány zárt ülésén a pártelnökségért versenybe szállóknak, így Hiller István alelnöknek és Gyurcsány Ferenc sportminiszternek. Elvárásként fogalmazták meg, hogy „legyen csönd”, a belső vitákat ne vigyék a nyilvánosság elé, és ne a sajtóban üzengessenek egymásnak és a pártnak. Szerintük az üzengetés és az önreklám visszaüthet, most a cél az európa parlamenti választások megnyerése. Úgy tudjuk, Kovács azt mondta: ha a kerékpárversenyben a vezető versenyző állandóan hátraforog, könnyen elvesztheti az egyensúlyát, s így az egész bolyt magával rántja.
A választmány egyébként elfogadta azt a 16 pontos határozati javaslatot, amely arról rendelkezik, hogy folytatni kell az esélyteremtést, a jóléti rendszerváltást, és ki kell dolgozni az MSZP-n belül egy etikai kódexet. Jánosi György, az országos választmány elnöke úgy vélte: ezzel valóban pontot tehetnek a belső viták végére, és egységesen készülhetnek a legfontosabb célra, az EP-választások megnyerésére. Az etikai kódexről elmondta: ki kell dolgozni egy világos etikai normarendszert, amely iránymutató a párt számára. Kifejtette: minden nyilvánosságra került ügyet ki kell vizsgálni, de nem hajlandók a továbbiakban „lábhoz tett fegyverrel” nézni „a Fidesz nemtelen támadásait”.

Városháza-botrány: Budai Gyula felkérdezte Karácsony Gergelyt a friss vádemelés után