Vitatott roma ösztöndíjak

A jól tanuló roma gyerekek ösztöndíjban részesülhetnek egy ferencvárosi általános iskolában. A nem roma származásúak azonban nem kaphatnak támogatást, még ha jól is tanulnak.

2004. 02. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Cigány a budapesti IX. kerületi József Attila Általános és Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak kilencven százaléka. Azon tanulók, akiknek tanulmányi átlaga meghaladja a 3,5-et, ösztöndíjra jogosultak, amennyiben roma származásúak. Az iskolába járó egyik nem roma diák édesanyja szerkesztőségünknek elmondta, nemrégiben a szülői értekezleten egy roma anyuka kérdezett rá az ösztöndíj ügyére. Az osztályfőnök elmondta, lesz ösztöndíj, de azt csak cigány diákok kaphatnak, mivel a kerületi roma kisebbségi önkormányzat írta ki azt a pályázatot, amely alapján ösztöndíjat adnak. A nem roma gyermek szülője felháborodott azon, hogy a 4,5-es átlagot elérő gyermeke azért nem kaphat támogatást, mert nem cigány. Az iskola igazgatónője, Gencsev Plámenné megerősítette értesülésünket. A kisebbségi önkormányzat munkatársa, Egyed Jánosné elmondta: írtak ki olyan pályázatot, amellyel a cigány származású gyermekeket szeretnék jobb tanulmányi eredmény elérésére ösztönözni.
Teleki László roma ügyekért felelős politikai államtitkár nem kívánt nyilatkozni. Lévai Katalin esélyegyenlőségi minisztert nem tudtuk elérni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.