A lesöpört sakktábla

Lapzártáig a miniszterelnök nem állt elő újabb nagy ívű javaslattal, de mostanában különösen aktuális a mondás: nyugtával dicsérd a napot. Amióta ugyanis a jó ideje kudarcot kudarcra halmozó kormány feje úgy döntött, hogy populista lesz, csupa meglepetés a magyar belpolitika. Medgyessy Péter ötlete az általa felvetett népszavazás összekapcsolásáról az európai parlamenti választással mindenkiben tudatosíthatta: a meghökkentő javaslatok előterjesztése nem múló rosszullét, hanem átgondolt politikai stratégia gyümölcse. A jelenség kétségkívül szórakoztató, más megközelítésből szánalomra méltó, mégsem lehet egy laza kézlegyintéssel vagy harsány kacajjal elintézni. Először is: a kormányfő átvette a kezdeményezést, országértékelő beszédkísérlete óta ő diktálja a politikai napirendet. (Lám, ez a cikk is miről szól!) Másodszor: bármekkora felzúdulást okoznak a sajtóban, a szakértők és a politikai elit soraiban az indítványok, azok nem elhalnak, hanem kissé módosított formában újra és újra előkerülnek, más elemekkel bővülnek.
Medgyessynek talán még sohasem volt olyan rossz a sajtója, mint most, javaslatait több kormány közeli orgánum is kritikával illette, olykor vitriolos gúnnyal. A miniszterelnököt azonban sem az őt hatalomra segítő véleményformálók egy részének rosszallása, sem a koalíción belüli értetlenség vagy a külföld megbotránkozása nem tántorítja el. Az emberekre hivatkozik, akik támogatják felvetéseit, s azon lelkendezik, hogy végre az őket érdeklő problémákról folynak a viták. Árulkodó módon figyelmen kívül hagyja azonban, hogy a hivatkozott felmérések szerint az embereknek Orbán Viktor országértékelése jobban tetszett. Talán azért, mert abban nem szerepeltek ugyan népszerű közjogi javaslatok, de arról szólt, ami a társadalmat leginkább érinti és érdekli: a gazdaság helyzetéről és kilátásairól. Ezt a témát Medgyessy a jogász pénzügyminiszterére hagyja, s Horn Gyulával ellentétben a megszorító csomag ismertetésétől is távol tartja magát. (A kormány szerint egyébként már látszanak a fellendülés jelei, a miniszterelnök tehát ezekről is eltereli a figyelmet.) Miután technokrata ügyintézőként, szakértő közgazdászként megbukott, Medgyessy Péter a társadalom elitellenes hangulatát meglovagolva egész eddigi életútjától idegen jelmezt öltött magára: a marakodó pártokkal szemben a nép érdekeit képviselő ügyvédét. Mint egykor Torgyán József.
A Fidesz merev elutasítás helyett a kitérés taktikáját alkalmazta a rázúduló ötletrohammal szemben, ez a közös lista esetében eredményes is volt, ám ideje komolyan vennie a kihívást. Súlyos hátránya származhat abból, ha a miniszterelnök tartósan átveszi a kezdeményezést. De azzal is számot kell vetnie, hogy, mint azt a Medgyessy–Orbán-találkozó megmutatta, a kormányfő kész átlépni a politikai küzdelem kereteit kijelölő játékszabályokat. Mielőtt mattot kapott volna, egyszerűen lesöpörte a sakktáblát – most nyugodt mosollyal várja, mit lép erre az ellenfél.
Az sincs kizárva, hogy a meglepetésoffenzíva célpontja nem is annyira az ellentábor, mint a hátország. Az MSZP az ellenzékhez hasonlóan meglepve figyeli az ámokfutást. Miközben már Medgyessy ellen is szervezkednek az elégedetlen baloldali tőkéscsoportok, s a párttestületekben is nyíltan bírálják, az amerikai tanácsadóira támaszkodó kormányfő mintha minden mindegy alapon lendült volna támadásba. Nem várta meg, hogy a párt kihátráljon mögüle, inkább előremenekül. A politikai túlélés a cél.