Itthoni elfoglaltságai miatt Medgyessy Péter nem utazik el a cseh fővárosba, a visegrádi országok március 8-i kormányfői találkozójára. A hírek szerint Juhász Endre, az európai uniós ügyek koordinációjáért felelős tárca nélküli miniszter képviseli majd hazánkat a tanácskozáson.
Medgyessy Péter nem először marad távol a visegrádiak találkozójától. Tavaly júniusban egy hét szabadságra ment, nem látta fontosnak, hogy jelen legyen a visegrádi együttműködés miniszterelnökeinek találkozóján. Távollétében Kovács László képviselte hazánkat a szlovákiai Tále üdülőhelyen. Hasonló eset fordult elő 2002 decemberében, amikor a szlovákiai Szomolányban találkoztak a V4-ek. Akkor Medgyessy Péter miniszterelnök a péntek esti munkavacsora után elutazott, a magyar küldöttség vezetését Kiss Elemér kancelláriaminiszter vette át. A találkozó fontosságát növelte, hogy az egy héttel később esedékes koppenhágai csúcstalálkozón képviselendő közös álláspontot kellett volna kialakítani.
A hivatalos programokkal kapcsolatban feltűnő, hogy egyre kevesebb rangos külföldi vendég érkezik hazánkba, Medgyessy Pétert pedig érezhetően ritkábban fogadják a világ vezető államfői, miniszterelnökei. Jóllehet, hazánkat rendszerint az Egyesült Államok egyik legmegbízhatóbb szövetségeseként emlegetik, George W. Bush nem szakít időt a magyar miniszterelnökre, bár kettejük találkozóját tavaly novemberre tervezték. Hasonló a helyzet Gerhard Schröderrel, az előzetes várakozásokkal ellentétben a német kancellár néhány órásra zsugorította tavaly decemberi budapesti látogatását. Mindeközben Bush és Schröder több ízben is találkozott térségünk államfőivel és miniszterelnökeivel.

Itt a megrázó felvétel arról, ahogy a tatabányai áruházban betörik egy férfi fejét - videó