Antiszemita vád egy tankönyv ellen

Kisberk Szabolcs
2004. 03. 05. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A történelem szakos hallgatók után egy történelemtankönyvet ért az antiszemitizmus vádja. Karsai László, a Szegedi Tudományegyetem tanára közölte, a Salamon Konrád által a középiskolák negyedik osztályosainak írt tankönyvet nyíltan fasisztoidnak és Mussolini-párti könyvnek tartja.
Salamon Konrád, a könyv szerzője, aki az ELTE TFK Főiskolai Történelem Tanszék tanszékvezető főiskolai tanára, elmondta: amikor elvállalta a könyv megírását, fontosnak tartotta, hogy az kiegyensúlyozott legyen. Ezért is kérte meg Litván Györgyöt, az ’56-os Intézet korábbi igazgatóját – aki köztudottan más nézeteket képvisel, mint ő –, hogy legyen a könyv lektora. A tankönyvben a kommunizmus és a nácizmus diktatúráját is elítélendően említi. Réthy Endre, a Nemzeti Tankönyvkiadó irodalmi igazgatója leszögezte: nem tartja antiszemitának a könyvet, amely 1999-ben elnyerte a tanulók tetszésdíját.
Az oktatási tárca sajtóosztáján megtudtuk: a könyvet 1999-ben hagyták jóvá, az engedély felülvizsgálatára idén kerül sor.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.