Ma befejezi a Munkáspárt a kórházak privatizálása ellen indított aláírás-gyűjtési akcióját, miután 270 ezer ember csatlakozott a kezdeményezéshez – tudtuk meg Thürmer Gyula pártelnöktől. Kijelentette: mivel az MSZP ellenérdekelt a népszavazás kiírásában, tudni akarják, hogy az összegyűjtött 270 ezer ember véleménye nem vész-e el a parlamenti folyosókon. Ezért a Munkáspárt elnöke találkozót kért Mádl Ferenc köztársasági elnöktől és Medgyessy Péter kormányfőtől. Az íveket jövő hét szerdán adják le az Országos Választási Bizottságnak.
Thürmer Gyula lapunk kérdésére nem kommentálta, de megerősítette a Magyar Hírlap ama információját, amely szerint az MSZP – elsősorban önkormányzati szinten – nyomást gyakorolt rájuk a népszavazási kezdeményezés visszavonása érdekében. Laptársunk leírta: „a nyomásgyakorlás kisebb-nagyobb fenyegetéseket jelent”, például azt, hogy több pénzt kérnek majd a helyi pártszékházak bérletéért. Nemcsak ilyen módszerekkel, hanem pozícióajánlatokkal – igazgatósági, felügyelőbizottsági tagsággal – is próbálták befolyásolni a Munkáspárt tagjait. Hadüzenetnek tekintik Kovács László MSZP-elnök egyik nyilatkozatát is, amelyben szélsőségesnek, antidemokratikusnak minősítette a Munkáspártot. Nyakó István, az MSZP szóvivője lapunknak tagadta a nyomásgyakorlás hírét, amelyet azzal hozott összefüggésbe, hogy a Munkáspárt is indul az európai parlamenti (EP) választáson. Kijelentette: sem az EP-listáról, sem a népszavazási kérdésekről nem kívánnak egyeztetni a Munkáspárttal.

Utasokkal a fedélzetén gyulladt ki egy busz