Belháború az MSZP-ben

Megpróbálták lebeszélni a vallomástételről az MSZP vasi szavazatvásárlási botrányának egyik tanúját – tudatta lapunkkal a megyei cigány önkormányzat elnöke. A megvádolt Szabó Bálint, az Ifjú Szocialisták helyi elnöke cáfolta a hírt, s kijelentette: mindez jelzi, hogy mennyire eldurvult a szocialista párt vasi belháborúja.

Szarka Ágota
2004. 03. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Félő, hogy a tanúk befolyásolásával akarják megakadályozni egyesek, hogy kiderüljön az igazság – nyilatkozta lapunknak Horváth Csaba, a Vas megyei cigány önkormányzat elnöke. Mint korábban megírtuk: decemberben több kisebbségi vezető sajtótájékoztatón közölte: ezer vagy éppen ötszáz forintért, munka- és pályázati ígéretek fejében toboroztak a szocialisták a roma lakosság körében tagságot. Legalább 400-500 romáról van szó, akikkel pénzért töltették ki a belépési nyilatkozatokat. A bejelentést követően az egyik érintett, Szabó Bálint, a Fiatal Baloldal – Ifjú Szocialisták (Fibisz) helyi elnöke rágalmazásért feljelentette Horváthot és a másik hat önkormányzati vezetőt. – Az első tárgyalás február végén volt, ahol a romák a bíróság előtt is állították: pénzt ígértek nekik a tagságért – közölte lapunkkal Horváth Csaba. Elmondta azt is: tegnap telefonon kérte a segítségét az egyik tanú, Kulcs István, állítva, hogy Szabó Bálint és három társa megpróbálta lebeszélni a tanúskodásról. A tanú feljelentést tett a rendőrségen zaklatás miatt.
Mint korábban megírtuk, a tagságvásárlási botrány miatt a párt megyei etikai bizottsága nemrégiben kizárta a vasi MSZP-ből Szabó Bálintot, Tóth Csabát, a párt megyei alelnökét és Táncsics Pétert, a kőszegi, hirtelen felduzzasztott alapszervezet elnökét, mert bizonyítva látta, hogy „nem megfelelő” beszervezések történtek. A kizárások ügyében végleges döntést az MSZP országos fóruma hoz. Sajtóhírek szerint az ország egyik leggazdagabb vállalkozója, Leisztinger Tamás embereként emlegetik a felduzzasztott szervezet szavazataival gyors karriert befutó Tóth Csabát, aki ezt cáfolta.
Szabó Bálint a Magyar Nemzetnek elmondta: nem lepi meg, hogy zaklatással vádolják, hiszen nem ez az első hamis tanúvallomás ebben az ügyben. – A történtek azt jelzik, hogy az MSZP helyi belháborúja a városi és a megyei vezetés között eldurvult, a cél a mindenáron való lejáratás. Elgondolkodtató, hogy az állítólag nyár óta folyó tagtoborzást csak decemberben leplezte le Horváth Csaba – tette hozzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.