Berobbant a barcsi parkettagyár kazánháza mellett tárolt fűrészpor csütörtökön, valamivel éjfél előtt. Tóth Tamás, a cég termelésvezetője elmondta, hogy a robbanás nem okozott látható szerkezeti károsodást sem az épületben, sem a kazánban, mert a kiszakadó ablakok és az épülethez kívülről utólag hozzáépített fal ledőlése elvezették a légnyomást. Végleges kárértéket azonban egyelőre nem közölhettek, mivel akadhatnak rejtett sérülések. A fűrészporral a szárításhoz használt hőközpontot fűtik, és a termelésvezető elmondása szerint a portárolóban épp kevesebb volt belőle a szokásosnál. A kazánt tavaly ősszel vizsgálták utoljára, akkor hibátlannak bizonyult, de a mostani baleset után újra átnézik a szakértők a fűtőszerkezetet – tette hozzá Tóth Tamás.
Ketten sérültek meg a robbanáskor. Egyikük a kazán 38 éves fűtője, akit a pécsi Honvéd-kórház égési osztályára szállítottak. Itt az ügyeletes orvos úgy tájékoztatta lapunkat, hogy a szerencsétlenül járt férfi testének negyven-ötven százaléka égett meg, és a belélegzett forró levegőtől a légútjai is károsodtak. Állapotát stabilizálták, még életveszélyben van. Műteni a szükséges előkészületek után egy-két napon belül lehet. A másik sérült az épület előtt dolgozott, de ő nem szorult kórházi ápolásra.
Az izzó fűrészport végül a barcsi, nagyatádi és szigetvári tűzoltók oltották el. Kokas Sándortól, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől megtudtuk, az első helyszíni szemlén nem találtak szándékosságra utaló nyomokat.
***
Gáz szivárgott a Videoton üzemében.
Egy ember könnyebben megsérült, 20-30-at pedig megfigyelésre kórházba szállítottak, miután gáz szivárgott a székesfehérvári Videoton egyik üzemében – mondta R. Szabó Ágnes Fejér megyei rendőrségi szóvivő. A gyárban egy 220 literes tartályt kannákból salétromsavval akartak feltölteni, s közben gázok szabadultak fel. A kifröccsenő sav egy dolgozó kezét megmarta, sérülése orvosi ellátást igényelt. Az épületben tartózkodók közül többtucatnyian belélegezték a mérgező gázt, őket rövid kórházi megfigyelés után hazaengedték. (MTI)

Hajmeresztő szökési terv Esztergomban