Brüsszel egyetért Fischer elképzeléseivel

MTI
2004. 03. 02. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagymértékben egybecsengenek az Európai Bizottság álláspontjával a német külügyminiszternek az európai integráció továbbfejlesztésével kapcsolatos legutóbbi elképzelései – állapította meg tegnap Romano Prodi bizottsági elnök szóvivője. Az illetékes Joschka Fischernek arra a hét végi nyilatkozatára reagált, amelyben a miniszter alapvetően átértékelte a többsebességes Európa kívánatos voltáról korábban hangoztatott álláspontját. A Berliner Zeitung című lapnak adott interjújában Fischer egyebek mellett kijelentette, hogy már nem híve annak az elképzelésnek, amely szerint az EU-n belül ki kellene alakítani a gyorsabban előre haladó vagy mélyebb integrációt megvalósító tagországok „kemény magját”. Most úgy véli, ez nem jelentene megoldást Európa problémáira. A német külügyminiszter először 2000 tavaszán a berlini Humboldt egyetemen tartott előadásában vetette fel a többsebességes Európa gondolatát, amely azóta különféle változatokban újra meg újra felbukkan.
Prodi szóvivője közölte, hogy a maga részéről nem kíván találgatásokba bocsátkozni Fischer gondolkodásmódjának alakulását illetően; az interjúban kifejtett elképzeléseivel azonban a bizottság teljes mértékben egyetért.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.