Eltérően ítélik meg az alkotmányjogászok, hogy lehet-e az európai parlamenti választás napján népszavazást tartani Medgyessy Péter miniszterelnök közvetlen államelnök-választásra és kisebb parlamentre vonatkozó javaslatairól. Kolláth György a törvény betűjéből indul ki. Álláspontja szerint nincs olyan jogszabály, amely arra vonatkozna, hogy az EP-választás napján nem lehet referendumot tartani, hiszen a törvény csak az országgyűlési és az önkormányzati választásokat illetően tartalmaz megkötéseket.
Sólyom László, az Alkotmánybíróság volt elnöke viszont közölte: habár a népszavazásról szóló törvényben egy jogalkotói mulasztás miatt nincs benne, de a jogszabály céljából adódik, hogy referendumot az EP-választás napján nem lehet tartani. Hozzátette: népszavazás tartása az adott időpontban visszaélés lenne egy véletlen jogalkotói mulasztással. Hasonlóan fogalmazott Zlinszky János volt alkotmánybíró is.
Gál J. Zoltán kormányszóvivő tegnap lapunk kérdésére viszont úgy nyilatkozott: a kormány szakértői látnak lehetőséget az EP-választással egyidejű népszavazásra. – Ezt a Miniszterelnöki Hivatalban, illetve az Igazságügyminisztériumban dolgozó köztisztviselők vélik így – állította.

Itt a megrázó felvétel arról, ahogy a tatabányai áruházban betörik egy férfi fejét - videó