Én nem tudom...

Én nem tudom, hogy Pethő Sándor, a Magyar Nemzet alapító-főszerkesztője forog-e a sírjában. Hogy miért kellene forognia? Több okból is. Egyrészt: a „régi Magyar Nemzet-esek”, akiket a bíróság eltiltott e név használatától, a mai Magyar Nemzet hangvételével kapcsolatban többször azt a kijelentést tették, hogy Pethő Sándor forogna a sírjában, ha hallaná. Másrészt: Dési János (aki újságírói csecsemőkorát a Magyar Nemzet szerkesztőségében töltötte, s így bizonyos értelmezés szerint ősréginek számít) a Népszava március 4-i számában a Bűnösök nem érdemelnek szobrot című (a Teleki-vitával kapcsolatos) írásában megpirongatja Pethőt is, mégpediglen a Magyar Nemzet első számában közölt vezércikkének néhány sora miatt. Az idézett sorok végén felveti: „Kérdés, mennyire lehet példakép az, aki így írt, így gondolkozott…”
Miután Dési erkölcsi fölényét nincs jogunk kétségbe vonni, feltételezhető, hogy szegény Pethő Sándor, ha eddig balra forgott, most riadtan visszafordul. Dési ezt idézi: „Nem fogunk tehát kitérni a zsidókérdés elől sem. Erre nézve se lehet álláspontunkra és magatartásunkra más parancsoló tekintet, mint a fajmagyarság megdönthetetlen felsőbbségének szerves és intézményes megalapozása”.
Itt kettémetszi a gondolatot, de az emígy folytatódik a legelső Magyar Nemzet címoldalán: „…amely arra kell, hogy ösztönözzön bennünket, hogy a gazdasági, társadalmi és szellemi közélet minden stratégiai pontja az államnép elidegeníthetetlen tulajdonjogát alkossa. De ha abszurdumnak tartjuk, hogy struccmadár módjára fejünket porba dugva, mindent letagadjunk vagy elhallgassunk, ami a klasszikus liberalizmus tanrendszerébe ütközik, még méltatlanabb képtelenségnek tartjuk, hogy ennek az egyetlen egy kérdésnek baziliszkusz szeme igézze vagy igázza le egész nemzedékek szemléletét, eszmélkedését és akcióképességét. Mert tudjuk meg, hogy nem csak a zsidó imperializmus fenyegeti a magyarság létérdekeit…”
Sosem reméltem, hogy egyszer Pethő Sándort nekem kell Dési Jánostól védenem.
A Magyar Nemzet megalapításához szükséges pénzt zsidó származású tőkések biztosították. A lap kezdetektől fogva németellenes (náciellenes) orgánum volt, s a legerőteljesebben fellépett a magyar nyilasmozgalom ellen. Pethő korábbi lapja, a Magyarság nyilas kézre került, az új lap célja (és gyakorlata) az alapító szellemét tükrözve mindig az ordas eszmékkel való szembefordulás volt. Amikor Dési hat sort kiragad Pethő Sándor életművéből, egyrészt tudatlanságot, másrészt – a mai politikai helyzethez kapcsolható – tudatos rosszindulatot árul el. Ebben természetesen csak a baloldali haladó sajtó szelleméhez igazodik.
Az idézet folytatása természetesen már önmagában cáfolja Désit. Hadd tegyem még hozzá: a Magyar Nemzet 1938-ban szembefordult az árral, de Pethő nemcsak közíró, hanem politikus is volt, akit a szélsőjobboldal részéről „zsidóbérencséggel” vádoltak. Az a hat sor nyilván egy kompromisszum taktikai része volt a lap létrejöttéért és fennmaradásáért vívott küzdelemben. 1938. augusztus 27-én, 3. számában az MN Nyilaskereszténység címmel közölt publicisztikát. „…az igazi kereszténységtől épp oly távol állnak, mint ahogy jelvényüknek az ősgermán Hakenkreuzból magyar műpogány elemekkel kiformált nyilaskeresztnek nincs semmi köze Krisztus keresztjéhez és Szent Istvánunk apostoli kettős keresztjéhez. Kereszténykedésük csak amolyan nyilaskereszténység…”
Valóban bonyolult dolgok ezek. A Pethő Sándor-i örökség is bonyolult. Kézenfekvőnek látszik például, hogy Dési János előbb-utóbb megkapja a Pethő Sándorról elnevezett díjat, miként megkapta néhány hozzá hasonló felfogású, haladó-igyekvő szellemű, harcos, szocialista stb. újságíró.
Hogy akkor az alapító megint forogni kezd-e a sírjában, én nem tudom…