Az Electricité de France (EdF) villamos művek 2007-ig 1,5 milliárd eurót tervez befektetni a gázszektorba Európában – közölte Dominique Venet, a francia állami közüzemi szolgáltató földgázüzletágának új vezetője. Venet szerint a gázfelhasználás a következő két évtizedben gyorsabban bővül, mint az áramfogyasztás. Az EdF-nek az öt legfontosabb piacán – Franciaországban, Nagy-Britanniában, Olaszországban, Spanyolországban és Németországban – már van saját vállalata. További gázvezetékek, illetve a földgázimporthoz szükséges infrastruktúra fejlesztésével akarja növelni az értékesítést 2007-ig a jelenlegi 20 milliárd köbméterről 40 milliárdra.
Ezen célból egymilliárd eurót szánnak földgázvásárlásra és további ötszázmilliót az infrastruktúrára. Mindamellett a fő riválisával, a Gaz de France-szal szemben az EdF nem invesztál a gázszállításba – hangsúlyozta Venet.
A francia kormány tervei szerint az EdF-et még az idén részvénytársasággá alakítják, majd részben magánkézbe adják. Az EdF adózott eredménye 2002-ben 42,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, 481 millió euró lett a 2001-es 841 millió után. A vállalat elsősorban latin-amerikai, argentin és brazíliai érdekeltségei rossz teljesítményének és az ottani árfolyamveszteségeknek a számlájára írja a profitcsökkenést.
A tavalyi eredményeit később közli az EdF. Magyarországon a rendelkezésre álló adatok szerint az EdF-érdekeltségek 2002-ben együttesen mintegy 422 millió euró nettó árbevételt és 26 millió euró adózott eredményt értek el. Az EdF 1995 óta van jelen Magyarországon, tulajdonos a Budapesti Erőmű Rt.-ben, a Démász Rt.-ben, a Vivendi Environnementtel közös leányvállalata a Prometheus Rt., s tavaly kezdte tevékenységét szabadpiaci kereskedőcége, a D-Energia Kft.
A rugalmassági megoldások jelenthetik a megoldást a magas és ingadozó energiaárakra
