Február utolsó napján a nyugdíj mellett aktívan dolgozó, de italozó életmódot folytató, 78 éves C. Sándorné otthonában, egy fővárosi, XXII. kerületi családi házban születésnapját ünnepelte barátnőjével, a 72 éves B. József Tibornéval. A két idős nő egy üveg konyakot ivott meg. Amikor B. József Tiborné hazafelé indult, a házigazda kikísérte a kapuig, ám a gyanúsított barátnője eddig még ismeretlen okból visszatért a lakásba. A két nő összeveszett, és C. Sándorné elmondása szerint későbbi áldozata nekiesett, amitől ő a földre zuhant, majd felkelt, és az üres konyakosüveggel többször fejbe verte ismerősét. B. József Tiborné halálos koponyatörést szenvedett. Az elkövető szomszédainak azt mondta, hogy míg az áldozatot kikísérte lakásából, egy idegen férfi ment be hozzá, és azt leütötte. A szomszédok értesítették a rendőrséget, ám a nyomozók a nő eszméletlenül fekvő barátnőjét találták a lakásban. A mentők már nem tudtak segíteni rajta. A rendőrség kórházba szállíttatta a 78 éves asszonyt is, akinek a fején sérülések nyomait fedezték fel. Az orvosok szerint a nő évek óta italozott, s nincs kizárva, hogy az esetkor hallucinált. Elmeorvosi vizsgálata után további megfigyelést tartottak indokoltnak. A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a büntetlen előéletű asszonyt, akit valószínűleg az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyintézetbe szállítanak majd.

„Még az anyák napja előtt sem hagyja ki a hazugságokat a bolond brüsszelita bohóc”