A Lukoil orosz olajipari cég elnöke a napokban Bagdadba utazik, hogy felélessze azt az olajtermelési megállapodást, amelyet még Huszein kormányával kötött – adta hírül az MTI. A Szaddám Huszein vezette iraki kormánnyal 3,7 milliárd dolláros ügyletet hozott tető alá a Lukoil. Irak azonban még az amerikai invázió előtt egyoldalúan felbontotta a szerződést arra hivatkozva, hogy a Lukoil nem kezdte meg a termelést. Az orosz olajipari vállalat akkor arra hivatkozott, hogy az Irak elleni ENSZ-szankciók miatt meg volt kötve a keze.
Vagit Alekperov rámutatott, hogy a Lukoil szerint érvényes a megállapodás, amellyel kapcsolatban várhatóan hamarosan dönt az új iraki vezetés. Alekperov erről Rijádban beszélt, ahol bejelentette: igen nagy biztonsággal kijelenthető, hogy Észak-Szaúd-Arábiában jelentős gázmezőre lelnek.
A románok is látnak lehetőséget Irakban. Ezzel kapcsolatban William Lash amerikai kereskedelmi államtitkár kijelentette: az iraki újjáépítésben a következő kritériumoknak kell megfelelniük a részt vevő román cégeknek: elfogadható piaci ár, megfelelő tapasztalat és elegendő tőke a projekt finanszírozásához. Az első energiaipari projektek áprilisban indulnak. Adrian Nastase miniszterelnök az SNP Petrom, a Rompetrol, a Petrom Service, illetve az Electromontaj Bucuresti cégeket említette meg mint esetleges résztvevőket. Elmondása szerint július elsejéig több mint ötmilliárd dollár értékben kötnek szerződéseket.

Hajmeresztő szökési terv Esztergomban