Jobboldali fordulat Athénban

György Zsombor
2004. 03. 08. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hozzávetőlegesen ötszázalékos győzelmet aratott a görög jobboldal az exit poll felmérések szerint. Az eredmény tükrözi az előzetes felméréseket, melyek azt jósolták, hogy évtizednyi kormányzás után a Pánhellén Szocialista Mozgalom (Paszok) kismértékű vereséget szenved.
A Paszok az utóbbi néhány hétben nagy szorgalommal dolgozta le alig néhány százalékra a Kosztasz Szimitisz miniszterelnöksége alatt felgyülemlett tetemesebb hátrányát, s – mint ahogyan a Der Spigel című német lap nemrégiben fogalmazott – egy ügyes sakklépéssel állította az előre hozott választások frontvonalába a népszerű külügyminisztert, Georgiosz Papandreut. Noha a konzervatív Új Demokrácia párt vezetőjét, Kosztasz Karamanliszt sokan színtelenebb jelöltnek tartják riválisánál, Athénban az utolsó pillanatig azt várták: az ellenzék a korrupciót bíráló és az áremelések megállítását ígérő kampánya elhozza a várt győzelmet.
Tették ezt annak ellenére, hogy a jelöltek számos hasonlóságot mutatnak. Mindketten viszonylag fiatalok – az eddigi kormányfőkhöz képest mindenképpen –; a családi indíttatás is mindkét oldalon adott: Papandreunak nagyapja és apja, Karamanlisznak nagybátyja volt már miniszterelnök, s mindketten tudják, sokat veszíthetnek. Előbbi megtörheti a több mint két évtizedes „családi hagyományt”, utóbbi viszont okkal tarthat attól, hogy pártja egy esetleges kudarc esetén végleg a süllyesztőbe kerül.
Ráadásul mostanában fokozottan figyel a világ a Balkán legdélebbi országára, hiszen már csak néhány hónap, s megkezdődnek az Athén által szervezett ötkarikás játékok. Nem csoda hát, hogy a pártok minden erejüket összeszedve készültek a hét végi játszmára, s a mindennapos kemény tévéviták s utcai felvonulások mellett pénzt nem kímélve szállították haza külföldön tartózkodó szimpatizánsaikat is. Mivel a pártok előzetesen elenyésző különbségre számítottak, nem merték megkockáztatni, hogy egy ilyen „apróságon” múljon a győzelem.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.