Képviselői hűségvizsga a demokrata fórumban

Tábori Gabriella
2004. 03. 04. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Napokon belül kézhez kapják az MDF-frakció tagjai a „hűségnyilatkozat” néven elhíresült dokumentumot – a pártvezetés ugyanis azt várja parlamenti politikusaitól, hogy aláírásukkal erősítsék meg a demokrata fórum iránti elkötelezettségüket. Úgy tudjuk, a képviselőcsoport több tagja nem érti, miért szükséges külön, írásos vállalást tenniük arra, hogy elfogadják és magukra nézve kötelezőnek tekintik az országos választmány és az elnökség határozatait, valamint egyetértenek az MDF önálló EP-indulásával. A hírek szerint a nyilatkozatban utalás szerepel arra is, hogy az MDF-frakció tagjai a fórumtól származtatják mandátumukat, s ennek szellemében politizálnak 2006-ig. Egyes MDF-esek azonban mindezt a velük szemben megnyilvánuló bizalmatlanságként értékelik. Volt olyan képviselő, aki emlékeztetett: korábban egyetértés látszott abban, hogy az EP-választásokig nem terjesztenek a képviselőcsoport elé a belső nézetkülönbségeket felszínre hozó indítványt. Másrészről a választmány legutóbbi ülésén több politikus is a hűségnyilatkozat szükségessége mellett érvelt, arra hivatkozva, hogy egyes sajtóhírek szerint a Fidesz a 2006-os választásokra vonatkozóan több választókörzetben MDF-esekkel is „számol”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.