A hatvanegy esztendős pénzügyi szakember hosszú időn keresztül a hazai belpolitika kulisszái mögött dolgozott jelentős befolyással, így Helmut Kohl legbizalmasabb tanácsadójaként, az euró egyik tervezőjeként.
A váratlan jelölt kiválasztását a köztársaság történetének egyik legkínosabb erőpróbája előzte meg, az államelnöki tisztség méltóságához aligha illő taktikázás. Bevezetőül Edmund Stoiber, a bajor CSU vezetője a hét elején bejelentette, hogy Wolfgang Schäuble lesz a közös jelölt. E lépéssel megelőzte a testvérpártot, és Angela Merkel CDU-elnök asszonynak nem maradt más hátra, mint hogy egyetértését juttassa kifejezésre. Ezt követően jött a meglepetés. Hasonló lépésre Guido Westerwelle FDP-elnök nem volt hajlandó, és a liberálisok nevében elfogadhatatlannak minősítette Schäublét, majd tapogatózó tárgyalásokat kezdeményezett Gerhard Schröderrel és Reinhard Bütikoferrel, a Zöldek elnökével, egy velük kiválasztott közös jelölt esélyeiről. A szabad demokraták – akiknek szavazatai nélkül a szövetségi gyűlésben elérhetetlen a többség – olyan nyomást gyakoroltak a kereszténydemokratákra, hogy azok újabb tárgyalásra kényszerültek a politikai mérleg nyelvének szerepében tetszelgő liberálisokkal. Így esett azután a választás a CDU-párttag, de magát rendre semlegesnek minősítő Horst Köhlerre.

Orbán Viktor közösségi oldalán üzent az érettségizőknek