Lezárult a nyomozás a Citadelláról

Sellei Andor
2004. 03. 02. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vádjavaslattal él a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vizsgálati főosztálya a Gellérthegyen épített, majd részben elbontott Citadella terasz ügyében. A rendőrség természetkárosítással és rongálással gyanúsítja Veres Istvánt, az építtető cég tulajdonosát. Lapunknak Sagyibó Melinda, a BRFK sajtóügyeletese azt nyilatkozta: az iratokat már átküldték a Fővárosi Főügyészségre. A nyomozás megállapította, hogy a gellérthegyi Lődombon a 2002 márciusa és júniusa között folyt építkezés miatt régészeti lelőhelyek sérültek, illetve régészeti leletek semmisültek meg. Ezenkívül az építmény megbontotta a tájkép egységét – tette hozzá a szóvivő.
A Citadella terasz fennmaradási engedélyéről a Fővárosi Bíróságon idén januárban kezdődött a tárgyalás. Az építtető Citadella 4U Kft. szerint a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnak (KÖH) nem volt hatásköre arra, hogy elrendelje a bontást, így a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) decemberben jogszerűtlenül dózeroltatta le az építményt.
Mint ismeretes, a Citadella 4U Kft. hatósági engedélyek nélkül létesített kávézóteraszt a Citadellán, a Lődombon. A KÖH végül örökségvédelmi indokokkal romboltatta le a terasz egy részét.
A jogutód Citadella Investment Kft. a 20 millió forintos örökségvédelmi bírság felülvizsgálatát is kérte, ám a bíróság közbenső, jogerős ítéletében a keresetet elutasította, a bírság mértékéről azonban áprilisban folytatódik a tárgyalás.
– Tudomásunk szerint a Citadella nem egyedileg védett műemlék, arról viszont nem tudunk, hogy a Lődombon bármiféle régészeti leleteket találtak volna annak idején az építők – mondta a Magyar Nemzetnek Veres István, a Citadella Investment Kft. ügyvezető igazgatója.
– Nem említ a környéken régészeti leleteket a KVI korábbi szakvéleménye sem, csak agyagos feltöltést. Védencem nem követett el bűncselekményt. Ezért beadvánnyal fordultunk az ügyészséghez, amelyben kérjük az eljárás megszüntetését – közölte Papp Gábor, Veres István ügyvédje.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.