Marc Dutroux a maffiát okolja

Nyolcévi nyomozás után Belgiumban tegnap elkezdődött a hat lány elrablásával, négy meggyilkolásával és mindannyiuk megerőszakolásával vádolt Marc Dutroux és három bűntársa pere. A Belgiumot megrázó bűncselekmények tetteseinek tárgyalására 250 újság, televízió és rádió képviseletében 1340 újságíró jelentette be részvételét. Dutroux vasárnap azt állította: a lányok elrablásáról és meggyilkolásáról nem ő, hanem a belga maffia tehet, a szervezettel a politikusokkal is meghitt viszonyt ápoló bűntársa tartotta a kapcsolatot.

2004. 03. 02. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elkezdődött tegnap Mark Dutroux és három bűntársának pere Arlon városában – adta hírül a La Derniere Heure című lap. A belga állam 4,7 millió eurót különített el a tárgyalás költségeire. A várhatóan május 20-ig tartó eljárás idején ötszáz tanút hallgatnak meg, a nyolc évig tartó nyomozás anyaga 500 ezer oldalt tesz ki. A bíróság 180 belga állampolgárt idézett be, közülük választottak ki tizenkét esküdtet és ugyanannyi helyettest. Dutroux, aki golyóálló üveg mögött ülte végig az első tárgyalási napot, megtiltotta, hogy felvételt készítsenek róla.
A gyanúsítottakat már hajnalban Arlonba szállították – nyilatkozta Els Cleemput, a szövetségi rendőrség szóvivője. Az egyetlen szabadlábon védekező vádlottat, a politikai kapcsolatokkal is rendelkező Michel Nihoul üzletembert két rendőr kísérte, ők a tárgyalás végéig mellette maradnak. A rendkívüli érdeklődésre számot tartó eseményt 1340 újságíró, fotós, operatőr és technikus kíséri figyelemmel, 250 médium képviseletében. Nyolcvankét televíziós társaság, 63 napi- és hetilap, 28 rádió és 15 hírügynökség küldött tudósítókat Arlonba.
„A szemébe akarok nézni, hogy lássa: nem őrültem bele abba, amit velem művelt” – nyilatkozta a La Repubblica tudósítójának az ügy koronatanúja, a most húszéves Sabine Dardenne. A lány tizenkét éves volt 1996-ban, amikor az iskolából kijövet Dutroux elrabolta. A férfi hetvenkilenc napig egy veremben tartotta bezárva. A kislány egyik füzetében megjelölte azokat a napokat, amikor a férfi megerőszakolta. A rendőrségen beszámolt arról is, hogy Dutroux leveleket íratott vele a szüleinek, de sohasem adta fel őket. Ehelyett azt mondogatta neki: látod, nem válaszolnak, elfelejtettek, nem akarnak téged.
Mint arról beszámoltunk, a 47 éves belga férfi saját bevallása szerint hat lányt rabolt el, négyen közülük belehaltak az éhezésbe, a verésbe és a megaláztatásba. A gyilkos útmutatásai alapján Sabine Dardenne-t és Laetitia Delhezt élve találta meg a rendőrség.
Bombaként robbant Dutroux-nak a flamand VTM televíziónak a per előestéjén adott nyilatkozata: a felső tízezerrel jó viszonyt ápoló üzletembernek, a szintén vádlott Michel Nihoulnak igen fontos szerepe volt a bűncselekményekben: ő tartotta a kapcsolatot az emberrablók és a belga maffia között. Állítása szerint most vele, Dutroux-val fizettetnek meg mindent, pedig nem ő volt a szörnyűségek értelmi szerzője, valakik csak felhasználták, de erről többet nem mondhat. Kijelentette: Michel Nihoul, Michelle Martin és Michel Lelièvre – azaz bűntársai – sokkal súlyosabb bűnöket követtek el, mint amelyek miatt a bíróság elé állították őket.
Hihetünk-e a szörnyeteg legújabb állításának? – tette fel a kérdést Jean-Philippe Riviere, Sabine Dardenne képviselője, aki szerint hét év hallgatás után Dutroux váratlanul abban reménykedik, hogy az esküdtszéket ugyanúgy manipulálhatja majd, mint az elrabolt és a föld alá zárt tizenkét éves kislányokat. Nagy meglepetést okozott, hogy a tárgyaláson nem jelentek meg a nyolcéves korukban elrabolt és meggyilkolt Julie Lejeune és Melissa Russo szülei. A flamand Deng lapnak adott interjújában Gino Russo, Melissa édesapja azt mondta: a tárgyalás csupán szemfényvesztés, hiszen a vádirat hihetetlenül silány. A tárgyalás kezdete előtt Frédéric Clément de Cléty aszszony, Michel Nihoul képviselője nevetségesnek nevezte Dutroux állítását, amely szerint védence egy nemzetközi pedofilhálózat tagja lenne. Úgy vélte: hihetetlen, hogy a férfi hét és fél évvel a nyomozás kezdete után állít ilyesmit.
A másik túlélő, Laetitia Delhez jogi képviselője, Georges-Henri Beauthier asszony, aki meg van győződve Nihoul bűnösségéről, gyanúsnak találta Marc Dutroux újabb bejelentését. Szerinte ez egy olyan ember új verziója, akinek nincsen veszítenivalója. Az ügyvéd hozzátette: ügyfele kicsit nyugtalan volt tegnap reggel, de – éppúgy, mint más napokon – dolgozni ment.




Az áldozatok
Marc Dutroux-t 1989-ben öt 11 és 19 év közötti lány elrablásáért és megerőszakolásáért 13 év börtönbüntetésre ítélték, de ebből csak hármat kellett letöltenie, mert 1992-ben feltételesen szabadlábra helyezték. 1995 nyarán eltűnt a nyolcéves Julie Lejeune és Melissa Russo, két hónappal később a 17 éves An Marchal, majd a 19 éves Eefje Lambrecksnek is nyoma veszett. 1996 májusában a 12 éves Sabine Dardenne nem tért haza az iskolából. 1996 augusztusában a 14 éves Laetitia Delhez is eltűnt. Néhány nappal később – Dutroux vallomása alapján – a nyomozók életben találták Laetitiát és Sabinét. Augusztus végén és szeptember elején a nyomozók rábukkantak a négy holttestre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.