Felesleges konfliktusokat szít a párton belül, így árt az MDF-nek a hűségnyilatkozat ügye. Nem értem a pártvezetést. A jogi hatálylyal nem rendelkező dokumentum, még ha azt valamennyien alá is írjuk, semmiféle előnyt vagy biztosítékot nem jelent az MDF első emberei számára – összegezte kifogásait az egyik, neve elhallgatását kérő képviselő, aki különösen furcsának tartja, hogy az ötlettel az európai parlamenti (EP) választások közeledtével áll elő a Dávid Ibolya pártelnök hátországának tartott országos választmány. Szerinte az sem kizárt, hogy a hűségnyilatkozat nem egyéb, mint erőfitogtatás a választmány részéről a Dávid Ibolya megítélésében korántsem ilyen egységes frakció irányába. A politikus, aki gyakorlatilag a kezdetektől MDF-tag, sérelmezi azt is, hogy Almássy Kornél, az Ifjúsági Demokrata Fórum egyik vezetője, az MDF elnökségének tagja nemrégiben a frakcióról szólva azt „nem döntéshozó, hanem végrehajtó testületként” jelölte meg.
A hatpontos hűségnyilatkozatban – amelyet a párt országos választmányának legutóbbi zárt ajtók mögött tartott ülésén ismertettek – a képviselőcsoport tagjainak azt kell aláírásukkal vállalniuk: egyetértenek az MDF önálló EP-indulásával.
*
Nyilatkozniuk kell arról, hogy magyar parlamentbeli mandátumukat az MDF jelölése alapján, illetve támogatásával nyerték el, s annak lejártáig nyilvános szerepléseikkel a fórum sikerét segítik elő. Meg kell fogadniuk, hogy magukra nézve kötelezőnek fogadják el a választmány és az elnökség határozatait. A hűségnyilatkozat kitér arra is: aláírásával a képviselő vállalja, hogy az EP-kampányban aktívan részt vesz, a kampánystáb döntéseit végrehajtja.
Több, lapunknak nyilatkozó fórumos is úgy vélte, a dokumentum a frakciótagok iránti bizalmatlanságról árulkodik. Horváth Balázs képviselő pedig azért nem adja nevét a nyilatkozathoz, mert az abban foglaltakkal több ponton nem ért egyet, sőt – mint mondta – annak egyes részei egyszerűen nem igazak. Ráadásul az MDF-esek az országgyűlési választások előtt már aláírtak egy nyilatkozatot. Horváth nem lát magyarázatot arra, miért kellene azt megismételni. Megjegyezte: legalább olyan hosszú ideje tagja a demokrata fórumnak, mint azok, akik most a hűségnyilatkozat aláírására kérik.
Font Sándor frakcióvezető-helyettes csupán úgy kommentálta az ügyet, hogy ő 1989 óta tagja az MDF-nek, ez világosan jelzi, milyen elveket képvisel. Font így nem látja értelmét annak, hogy ezt ismételten kinyilvánítsa.
– Nem kívánok hetente hűségnyilatkozatot tenni – jelentette ki Ékes József, a párt EP-megfigyelője, utalva arra, hogy az MDF-frakció 2002-es megalakulásakor már aláírt egy részben hasonló dokumentumot. A honatya szerint annak kell megerősíteni korábbi vállalásait, aki nem tartja be azokat.
Az MDF sajtóosztályának „ajánlása” szerint egyébként a frakciótagoknak nem szabad kommentálniuk a hűségnyilatkozat ügyét, miként más kérdésekben, például a monoki üzenet kapcsán a sajtóban napvilágot látott fórumos véleményeket sem látja szívesen a szűkebb pártvezetés. Horváth Balázs volt belügyminisztert is éles támadások érték amiatt, hogy a monoki nyilatkozattal, illetve annak egyik tervezetével öszszefüggésben azt mondta lapunknak: a dokumentumban végig felismerhető a Fidesszel szembeni ellenérzés és az MSZP iránti békülékenység. Erre reagálva tegnap Hermann István, az MDF Veszprém megyei választmányának elnöke közleményt juttatott el szerkesztőségünkbe, amelyben tudatja, hogy Horváth Balázsnak a monoki nyilatkozathoz fűzött kommentárja Horváth Balázs magánvéleményét tükrözi. Szép Zsuzsa, az MDF sajtófőnöke (korábban a Magyar Hírlap munkatársa) a tegnapi nap folyamán többször telefonált szerkesztőségünkbe, hogy Hermann István közleményét akár fizetett hirdetés formájában is, de közöljük le.
Horváth Balázs az egy mondatos közleményre reagálva kifejtette: tiszteli és becsüli Hermann Istvánt, és mivel ismeri az álláspontját, el tudja képzelni, milyen nagy központi nyomás nehezedett rá. Másokkal ellentétben én mindig a magánvéleményemet mondom, és nem beszélek egyes szám első személyben az egész párt nevében, mint például Dávid Ibolya – fűzte hozzá a képviselő. Horváth szerint az MDF-et a párttagok szabad akarata építette fel, és nagy baj, ha egy vezető csalhatatlannak képzeli magát.
A rugalmassági megoldások jelenthetik a megoldást a magas és ingadozó energiaárakra
