Napi sajtószemle

2004. 03. 08. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

SME

Több 10 millió koronás dotációt kapott a szlovák földművelésügyi minisztériumtól a múlt évben az Agrotrade cég, melynek társtulajdonosa Simon Zsolt földművelésügyi miniszter, ügyvivője pedig a miniszter édesanyja – írja a szlovák lap.

NETZEIZUNG.DE

Florida kétmillió dollárt költ egy olyan rendszer bevezetésére, amely a kisiskolásokat és az iskolabuszok vezetőit figyeli. Az iskolásokat az iskolabuszra szállásukkor, illetőleg leszállásukkor egy szkenner azonosítja, hogy az iskola és a szülők minden pillanatban ellenőrizhessék, hol tartózkodnak a tanulók. Az Amerikai Polgárjogi Unió azonnal bejelentette tiltakozását, mivel ezek a gyerekek olyan társadalomban nőnének fel, amely már gyermekkoruktól kezdve megvonja tőlük a privát szférát és a személyes szabadság terét.

THE OBSERVER

Az észak-oszétek támogatják Vitalij Kalojevet, aki elviselhetetlen fájdalmában leszúrta Zürichben azt a 36 éves dán légügyi forgalomirányítót, akinek hibája miatt Kalojev felesége és két kisgyermeke két évvel ezelőtt meghalt, két gép összeütközésében. Kalojev kormánya azt a szokatlan lépést tette, hogy nyilvános állásfoglalásában jelentette ki: készen áll arra, hogy az emberöléssel vádolt, gyászoló férfinak fizesse svájci védőjét. Egy fiatal oszét szociológusnő a baloldali brit Guardian vasárnapi kiadásának kijelentette: „Köztársaságunk megmutatta, hogy vannak még igazi férfiak, akik igazságot szolgáltatnak akkor, amikor a bírák hallgatnak.” Vannak viszont, akik a kaukázusi vérbosszú hagyományának káros felélesztésével vádolják Kalojevet. A svájci hatóságok még mindig vizsgálódnak az ügyben.

Egyre népszerűbb a „görög Le Pen”, Girgosz Karacaferisz és LAOSZ rövidítés néven ismert pártja. A pártot az Új Demokrácia Pártból kivált vezetője 2000 szeptemberében alapította, ortodox keresztény, görög-centrikus ideológiával. A párt főként a kommunisták és a jobboldal köréből szeretne szavazatokat szerezni. A párt biztosra veszi, hogy eléri a parlamenti jelenléthez szükséges háromszázalékos küszöböt.

NEWSDAY.COM

Litván zsidó csoportok elítélték Litvánia vezető napilapjának, a Respublikának a címoldalon kezdődő cikksorozatát, amely azt állította, hogy a zsidók uralják a világot. Vytas Tomkus cikksorozatát a Los Angeles-i Simon Wiesenthal Központ is elítélte – írja az amerikai lap.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.