Az iraki síiták ötfős kollektív államelnökséget akarnak, s azon belül három helyet maguknak. Az ideiglenes alkotmánynak az a tervezete, amelyet hétfőn még a kormányzó tanács síita tagjai is elfogadhatónak tartottak, egy elnököt és két alelnököt szán az országnak. A tervezett aláírási ceremónia előtt ismét robbantások voltak, és ellenállók aknavetőből tűz alá vették a bagdadi nemzetközi repülőteret.
Közben Hans Blix, az ENSZ iraki fegyverzetellenőreinek volt főnöke törvénytelennek nevezte az Egyesült Államok iraki háborúját. A svéd diplomata a The Independentnek kijelentette: nem fogadja el azt az érvelést, hogy a háborút a korábbi ENSZ-határozatok iraki megsértése legalizálta.
Blix hangsúlyozta, hogy csak egy második biztonsági tanácsi határozat – amely kimondta volna a katonai erővel való fellépést – tehette volna legitimmé az amerikaiak és szövetségeseik intervencióját. Ami Tony Blair brit kormányfő és George W. Bush amerikai elnök esetleges felelősségre vonását illeti az iraki tömegpusztító fegyverekre való, alaptalannak bizonyuló hivatkozások miatt, Hans Blix azt mondta, hogy erre nincsen szükség, mivel mindketten „megbűnhődtek politikai téren”, miután szavahihetőségük csorbát szenvedett.
Vitályos Eszter idén a sportban is megmutatta tehetségét
