Május közepéig kell az Európai Unió számára elküldeni a konvergenciajelentést, amelyben meg kell határozni, miként akarjuk teljesíteni a maastrichti kritériumokat. Ennek kidolgozása érdekében valamennyi jelentős konjunktúrakutató intézettől részletes elemzést kér a tárca, mert a kormány arra kíváncsi, hogy a szakemberek milyen pályát vázolnak fel a magyar gazdaság számára – mondta Draskovics Tibor pénzügyminiszter a gyáriparosok (MGYOSZ) tegnapi fórumán. A megrendelés közbeszerzési eljárás nélkül zajlik – derült még ki az elhangzottakból.
A hozzászólók az otthonteremtési politika körüli bizonytalanságra kérdeztek rá. Kiemelték: a lakosságnak és a cégeknek ilyen körülmények között nehéz tervezniük. Draskovics emlékeztetett a szociálpolitikai kedvezmények áprilisi megemelésére. Hozzátette: a használt lakás vásárlására felvehető, támogatott, ötmillió forintos hitel elegendő ahhoz, hogy ezzel a pénzzel és a „szocpollal” a fiatalok lakást vegyenek, illetve akik már rendelkeznek otthonnal, nagyobb ingatlanba költözzenek. A Pénzügyminisztérium (PM) tehát nem változtat a lakáspolitikán; az bevált. Ennek viszont ellentmond, hogy a bankok vezetői az Országgyűlés szakbizottságának minapi ülésén azt mondták, hogy a támogatott hitel ötmilliós felső határát legalább 6,5-7,5 millióra kellene felemelni. Draskovics kitért arra is: az építőipar és az ingatlanpiac az a terület, ahol bizonyos befizetések nem teljesülnek, ez pedig „fekete lyuk” az áfabevételek tekintetében. A szaktárca ezen adók „megtalálásán” fáradozik.
*
Vámosi-Nagy Szabolcs, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnökhelyettese március 15-től átmenetileg a Pénzügyminisztériumban dolgozik, helyettes államtitkári feladatokat lát el a nyár közepéig, ahol adó- és vámügyekkel foglalkozik. Beszteri Sára, aki szintén megbízottként töltötte be ezt a tisztséget, március 15-től visszakerül eredeti állásába, a vám- és jövedéki főosztály élére.
Több mint tíz év után ismét hazánkban koncertezik a hardcore banda, amely egy önvezető autó halálos balesetéről írt albumot
