Népszavazás: megelőzték a miniszterelnököt

Koalíciós pengeváltáshoz vezettek Medgyessy Péter miniszterelnök közjogi javaslatai. A parlament második kamarájára hasonlító testület létrehozásával kapcsolatos felvetést Kuncze Gábor SZDSZ-elnök „közjogi játszadozásnak” minősítette, amire a kormányfő azzal vádolta a szabad demokratákat, hogy félnek a demokráciától.

Tábori Gabriella
2004. 03. 05. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Viszonválaszában a kisebbik kormánypárt első embere Medgyessynek címezve kijelentette: a szabad demokraták már akkor tudták, mi a demokrácia, amikor mások még a diktatúra kiszolgálói voltak.
Eközben tegnap egy magánszemély az Országos Választási Bizottsághoz (OVB) fordult, és népszavazást kezdeményezett a kormányfő által felvetett, a közvetlen államfőválasztásra és kisebb létszámú parlamentre vonatkozó ügyekben, megakadályozva ezzel a miniszterelnököt abban, hogy megtegye ugyanezt a lépést. Kérdései: „Egyetért-e ön azzal, hogy a nép közvetlen módon válassza meg a Magyar Köztársaság elnökét?”, illetve „Egyetért-e azzal, hogy a Magyar Köztársaság Országgyűlése a jelenleginél kisebb létszámmal működjön?” Ha az OVB hitelesíti a kérdőívet, és azt senki nem támadja meg az Alkotmánybíróságon (Ab), megkezdődhet a véleménynyilvánító népszavazás kiírásához szükséges százezer aláírás összegyűjtése.
*
Az OVB jövő heti ülésén már dönthet is az ügyben.
– Ha június 13-án nem is kerül sor a miniszterelnök által javasolt, a kisebb parlamentről és a köztársasági elnök közvetlen választásáról szóló népszavazásra, a kérdések továbbra is napirenden maradnak – jelentette ki Horn Gyula tegnap Székesfehérvárott. A volt kormányfő szerint a köztársasági elnök közvetlen választása és a kisebb parlament bevezetése 2010-ben történhetne meg.
Rövid időn belül két SZDSZ-vezető egymásnak ellentmondó nyilatkozatot adott arról, politikusaik kérnek-e az Ab-től állásfoglalást a miniszterelnök népszavazásra vonatkozó felvetéséről. Kuncze Gábor SZDSZ-elnök kijelentette: nem kívánnak az Ab-hez fordulni, ha bárki népszavazást akarna kiírni az európai parlamenti (EP) választás napjára. Hangsúlyozta: továbbra is úgy látják, június 13-án nem lehet népszavazás. Alig egy nappal korábban Horn Gábor SZDSZ-ügyvivő azonban még biztosra vette, hogy a népszavazás kezdeményezése ügyében akár a szabad demokraták is az Ab-hez fordulnának. Úgy tudjuk, ez is szóba került azon a zárt ajtók mögött tartott tegnapi egyeztetésen, amelyen Kuncze Gábor, Kovács László MSZP-elnök, Lendvai Ildikó MSZP-frakcióvezető és Jánosi György szocialista választmányi elnök vett részt a parlamentben. Ismert, hogy az SZDSZ-en belül komoly felháborodást okozott Medgyessy népszavazásra irányuló felvetése. Ezt tükrözte a pártelnök hétfői parlamenti beszéde is, amelyben kijelentette: Medgyessy indítványai a többpárti demokráciát kérdőjelezik meg.
Tegnap Kuncze „egyfajta közjogi játszadozásnak” minősítette és az SZDSZ nevében „kategorikusan kizárta” – egy sajtóhírre reagálva –, hogy rövidesen a kabinet elé kerülhet a nemzeti sorskérdésekben véleményt alkotó szociális és gazdasági tanács létrehozásáról szóló tervezet, amelynek értelmében egy, a parlament második kamarájára hasonlító, a pártoktól, a parlamenttől és a kormánytól független testület jönne létre. Javaslataikat a kormány magára nézve kötelezőnek fogadná el. – A végrehajtó hatalom a többpárti, demokratikusan megválasztott parlamentnek felel. Ha valaki ide be akar vinni egy szereplőt, ami nem is létezik a közjogi rendszerünkben, de amelynek a döntései adott esetben kötelezőek lehetnek a kormányra nézve, az nem ismeri a magyar alkotmányt. Ennek ismerete kétségkívül nehéz, mert nincsenek benne képek – jegyezte meg Kuncze.
Medgyessy Péter erre azt nyilatkozta: lassacskán olyan érzése van, hogy az SZDSZ fél a demokráciától, fél attól, hogy az embereket bizonyos kérdésekben megkérdezzék. „Ez csacsiság” – fűzte hozzá. Mint mondta, érti, hogy az SZDSZ szeretne más lenni, és meg akarja magát különböztetni majdhogynem izzadság árán mindentől és mindenkitől, de van egy határ, amin túl nem érdemes ezt a politikát folytatni. Viszonválaszában az SZDSZ-elnök kijelentette: a szabad demokraták már akkor tudták, mi a demokrácia, amikor mások még a diktatúra kiszolgálói voltak. – Az SZDSZ nem fél a demokráciától, hanem érti a demokráciát – fogalmazott Kuncze Gábor, hozzátéve: az SZDSZ alapítói a diktatúrától sem féltek.

***

A Fidesz indítványa.
Lobbizás helyett munkát javasol a Fidesz elnöksége Medgyessy Péternek a biztonságos EU-csatlakozás érdekében. A párt vezetése szerint a kormányfő antidemokratikus felvetése értelmében a „magyar nemzeti lobbitanács” olyan tisztázatlan jogállású testület lenne, amely semmiféle érdekérvényesítő szerepet nem kapna. A Fidesz azt javasolja, az Országgyűlés integrációs bizottsága működjön a nemzeti konszenzus megteremtésének intézményeként, kiegészülve az Európai Parlament magyar képviselőivel. (K. F.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.