Orosz rakéták Fehéroroszországnak
Moszkva. Egy hónappal a balti államok NATO-belépése előtt Oroszország jelezte, hogy több modernizált Sz–300-as föld-
levegő rakétát fél éven belül átad Fehéroroszországnak, amelyeket a posztszovjet FÁK egyesített légvédelmi rendszere részeként telepítenek. A rakétarendszereket nyugat felé irányozzák – mondta egy védelmi tisztségviselő az esetleges kétségek eloszlatására. (MTI)
Támogatás az autonómiának
Budapest. A Magyar Demokrata Fórum támogatja az erdélyi magyarság autonómiatörekvését és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) statútumtervezetét – mondta Herényi Károly tegnap Budapesten. „Az autonómiatörekvések nem ellentétesek az Európai Parlament és az Európa Tanács autonómiaértelmezésével” – jelentette ki az MDF frakcióvezetője a Tőkés László püspökkel, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
elnökével és Csapó Józseffel,
az SZNT elnökével folytatott megbeszélését követő sajtótájékoztatón. (MTI)
Ruszlan Gelajev biztosan halott
Moszkva. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat tegnap hivatalosan is megerősítette, hogy orosz katonák megölték Ruszlan Gelajev (képünkön) csecsen katonai vezetőt. Az ismert szabadcsapat-parancsnokkal,
a függetlenségre törekvő csecsenek volt miniszterelnök-helyettesével, védelmi miniszterével február 28-án végeztek egy speciális hadművelet során a Csecsenfölddel szomszédos Dagesztán hegyeiben. (MTI)
Államfőjelölt lehet Wolfgang Schäuble
Berlin. Wolfgang Schäuble kereszténydemokrata frakcióvezető-helyettest, volt CDU-elnököt ajánlják közös jelöltként az idén megüresedő államfői posztra az ellenzéki német kereszténypártok (CDU, CSU)
a szintén ellenzéki, liberális Szabad Demokrata Pártnak – vált ismeretessé tegnap, de pár órával később Angela Merkel, a CDU elnöke, az állítólagos megállapodók egyike cáfolta ezeket az értesüléseket. A pártelnökök kizárólag ezzel a kérdéssel foglalkozó tanácskozása után még olyan hírek szivárogtak ki, hogy a szociáldemokrata Johannes Rau utódaként Wolfgang Schäubléra esett a választás, aki széles bázis támogatását élvezi a CDU–CSU-blokkon belül. (MN)

Megdöbbentő felvétel, így sodort el egy motorost egy autós az M85-ösön – videó