A moszkvai választott bíróság hétfői határozata értelmében érvénytelen az az új részvénykibocsátás, amelyet a Jukosz olajvállalat hajtott végre tavaly ősszel a Szibnyeft-felvásárlás részbeni finanszírozására. A döntés gyakorlatilag semmissé teszi a Szibnyeft felvásárlásának egy részét, miközben a Jukosz és a Szibnyeft már megállapodott ugyan a válásban, a részletekben azonban nem tudnak megegyezni. (MTI/Reuters)
Az osztrák Wienerberger, a világ legnagyobb téglagyára bejelentette, hogy 27 millió euróért megvette a Trost-csoport két falazótégla-gyárát Németországban. (MTI/APA/Reuters)
Az uniós csatlakozás közeli időpontja tovább serkentheti a Budapesti Értéktőzsde indexének, a BUX-nak a növekedését, amelynek értéke 2004 július végére elérheti a 10 350 pontot – véli az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet. (MTI–Eco)
A német Porsche luxusautógyár tegnap 120 millió eurós adózott eredményt jelentett az üzleti éve januárral záruló első feléről, 17 százalékkal többet az egy évvel korábbi 102 milliónál. Az adó előtti eredménye 13,8 százalékkal 211,3 millió euróra nőtt, a bevétele 29 százalékkal 2,85 milliárd euróra gyarapodott. (MTI/Dow Jones)
Az euróövezeti feldolgozóipar Reuters kezelte beszerzői menedzsermutatója a januárival megegyező 52,5 pont volt februárban. Az elemzők is a januárival azonos, 52,5 pontot vártak februárban. (MTI/Reuters)
A brit HSBC Holdings Plc., a világon a második piaci értékű bankcsoport tavaly 33 százalékkal növelte eredményét, a várakozásokkal összhangban, elsősorban új amerikai szerzeményei nyomán. A HSBC tavaly 14,8 milliárd dollárért megvásárolta az amerikai Household lakossági fogyasztási kölcsönzőt – ez volt az eddigi legnagyobb beszerzése –, és Mexikóban is terjeszkedett. (MTI/Dow Jones)
A beszerzési menedzserindex szezonálisan kiigazított, februári értéke 48,1 százalék, 2,1 százalékponttal alacsonyabb a januárinál. Tavaly februárban 49,4 százalék volt – közölte tegnap a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság. (MTI–Eco)

Van, aki 90 milliót visz haza évente – Világhírű balettművész üzent a vizsgázó fiataloknak