Hárommilliárd forinttal nőhet az idén az üdülési csekkek forgalma, s így elérheti a nyolcmilliárd forintot – közölte Karácsony Mihály, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) elnöke a parlament idegenforgalmi bizottságának tegnapi ülésén, ahol elhangzott: a szálláshelyek és az utazási irodák mellett a MÁV, a Volán, a GYSEV és a Balatoni Hajózási Rt. is elfogadja az üdülési csekket.
Az MNÜA elnöke közölte: szeretnék, ha a költségvetési pénzből finanszírozott üdüléseket, táborozásokat, tanulmányi kirándulásokat csak üdülési csekkel lehetne kifizetni. Felvetették, hogy ezeket az utazásokat az MNÜA által kibocsátott, névre szóló, a minimálbér összegéig adómentesen adható üdülési csekkel valósítsák meg.
Lasztovicza Jenő, a testület fideszes elnöke kérdésére közölte: az alapítványnak két cége van, a Hunguest Vagyonkezelő Rt. és a Nemzeti Üdülési Szolgálat. E cégek nyereségét csoportosítják át az alapítvány működésére. Ebből 2004-re összesen 500 millió forint bevétele keletkezett az alapítványnak. Úgy vélte: a gazdálkodó szervezetek által kedvezményesen megvásárolt csekk értéke idén várhatóan eléri a nyolcmilliárd forintot.
Tompa Sándor, a bizottság MSZP-s alelnöke szerint az előző kormány idején indult programról ma már elmondható: igazi sikertörténetté vált.

A Hell közleményben reagált az energiaitalok korlátozására