Valószínűleg szén-monoxid-mérgezés miatt lettek többen rosszul tegnap reggel a Rottenbiller és a Damjanich utca sarkán található imaházban Budapesten, tíz embert kórházba szállítottak – mondta az MTI-nek Kováts György lelkipásztor. Közölte: a Teljes Evangéliumi Keresztyén Közösség épületében éppen Biblia-tanítás volt, amikor többen rosszul lettek. Miután megvizsgálták a gázkazánt, és kiderítették a rosszullétek okát, kinyitották az ablakokat, és kiürítették az épületet. A helyszínre vonuló öt mentőautó személyzete ellátta a tíz könnyű sérültet, közülük hatot az Erzsébet-kórházba, két gyermeket pedig a Heim Pál Gyermekkórházba szállítottak megfigyelés céljából – mondta.
Ugyanekkor nagy tűz pusztított a Győr-Moson-Sopron megyei Máriakálnokon, ahol egy panzió, lovarda és lóistálló épülete égett le – tudta meg az Objektív Hírügynökség. A lángok a létesítmény 3300 négyzetméteres területén csaptak föl. Égett a lóistálló feletti emeleti panziórész és annak a tetőszerkezete, a lovarda tetőszerkezetének a fele és a lóistálló egyharmada. A tűzből az embereket és a lovakat is sikerült kimenteni, így sérülés nem történt. Harminchárom mosonmagyaróvári és győri tűzoltó harmadfokú, kiemelt készültségi fokozatban hét gépjárművel csaknem délig dolgozott a helyszínen. A kárt elsődlegesen ötvenmillió forintra becsülik, a tűz okát még vizsgálják.

Világhírű sorozat forgatása zajlik Dunaújvárosban – videó