Szijjártó a gyurcsányi asszisztálásról

A Fidesz szerint az ifjúsági tárca bosszút áll a fiatalokon a költségvetési támogatások további jelentős csökkentésével. A minisztérium szóvivője viszont kijelentette: a beruházások megvalósulnak, csupán részben átütemezik azokat.

Kis Ferenc
2004. 03. 04. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bosszúhadjáratot folytat a kormány a fiatalokkal szemben, és mindezt „gyurcsányi asszisztálással” teheti – fogalmazott Szijjártó Péter fideszes képviselő Nyitrai Zsolttal közösen tartott tegnapi sajtótájékoztatóján. A politikus hangsúlyozta: elvárták volna az ifjúsági és sportminisztertől, hogy érdekérvényesítő képességét latba vetve megakadályozza a megszorító intézkedések kiterjesztését a fiatalokra. – Az ifjúsági tárca 25 milliárd forintos, egyébként is alacsony éves költségvetéséből a Draskovics-csomag keretében 3 milliárd forintot vesznek el. Jól példázza a kormány ifjúságpolitikáját, hogy míg a minisztérium igazgatási fejezetének csak 1,9 százalékát vonják el, a gyermek- és ifjúsági kiadásokat 28 százalékkal kurtítják meg – fejtette ki Szijjártó. Hozzátette: ez súlyosan érinti a gyermekek táboroztatásával és a drogprevencióval kapcsolatos idei kiadásokat. Szijjártó Péter feltette a kérdést: Gyurcsány Ferenc most miért nem áll ki a nyilvánosság elé úszósapkában, hogy közölje, milyen drasztikusan csökkentik az úszó Európa-bajnokságra tervezett kiadásokat?
– Szijjártó Péter téved, amikor azt állítja, hogy a takarékossági intézkedések súlyosan érintik az ifjúsági célú kiadásokat – közölte az MTI-vel az ifjúsági tárca sajtófőnöke. „Az érintett programok részben átütemeződnek, de megvalósulnak” – mondta Szigetvári Viktor.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.