Tizenkét évi börtönt kapott a pécsi gyilkos

Derek András
2004. 03. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tizenkét évi börtönbüntetésre ítélte tegnap első fokon a Baranya Megyei Bíróság Körmöczi Józsefet, aki két évvel ezelőtt egy disznóölő pisztollyal agyonlőtt egy prostituáltat Pécsett. A holttestet a város határában találták meg. A rendőrségnek hosszas nyomozás után sikerült megtalálnia a gyilkost, aki beismerte a bűncselekmény elkövetését, de a szándékosságot tagadta. Vallomása szerint az együttlét idején véletlenül rákönyökölt a pisztolyra, amely elsült, és a lövedék átütötte a nő koponyáját.
A bíróság megállapította, hogy a gyilkosság után a vádlott hazatérve átvizsgálta autóját, és eltüntette a vérnyomokat. Ekkor azonban felfedezte, hogy a lány mobiltelefonja a kocsijában maradt. A SIM-kártyát eldobta, a készüléket pedig később elajándékozta. Ez buktatta le, mivel a rendőrök azonosították az új tulajdonost, rajta keresztül pedig eljutottak Körmöczihez is. A házkutatáskor megtalálták a disznóölő pisztolyt is, rajta pedig az áldozat DNS-mintáját. A férfi védekezését – azaz, hogy a pisztoly véletlenül sült el – az orvos és fegyverszakértői vélemények nem tartották megalapozottnak.
A bíró az ítélethirdetéskor kiemelte: bebizonyosodott, hogy a fiatalember szándékosan ölt, viszont egyelőre kérdéses, mi volt a gyilkosság indítéka.
Az ítélet nem jogerős, a tárgyalás végén az ügyész súlyosbításért, a vádlott és védője pedig a bűncselekmény minősítésének megváltoztatásáért fellebbezett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.