Egyetértés alakult ki a négy párt között a közoktatást és a tankönyvpiac rendjét érintő javaslatok ügyében, amelynek tárgyalását tegnap kezdte meg a parlament. Az MSZP, a Fidesz és az MDF csak kisebb módosításokat tart szükségesnek. Szabados Tamás, az oktatási tárca államtitkára hangsúlyozta: az előterjesztés rögzíti, hogy ingyenes tankönyvhöz tartósan beteg, sajátos nevelési igényű, három- vagy több gyermekes családban élő, egyedülálló szülő által nevelt vagy nagykorú és saját jogon családi pótlékra jogosult, illetve rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülő tanulók juthatnak. A javaslat módosítaná a sokat bírált tanári titoktartásra vonatkozó szabályozást: a tanár belátására bízná, hogy elmondja-e a szülőnek a gyermekével kapcsolatos információkat, ha ez a tanuló érdekeit nem sérti. Pánczél Károly (Fidesz) ellenzékből elért ritka sikernek nevezte a titoktartásról szóló törvényi rész módosítását. Miután az ellenzék, a tanárok, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tiltakozása nem használt, a Fidesz az Alkotmánybírósághoz fordult, Pokorni Zoltán egyeztetett az érintett ombudsmannal, szervezetekkel, egyházakkal, testületekkel.
Gusztos Péter (SZDSZ) szerint nem igaz, hogy a kormánykoalíció a nagy társadalmi nyomás hatására hátrált meg a tanári titoktartás ügyében. A politikus elmondta: a liberálisoknak elvi jellegű fenntartásaik vannak az alanyi jogon ingyenesen járó tankönyvvel szemben. Lezsák Sándor (MDF) ugyanakkor szorgalmazta az ingyenes tankönyvellátásra tett ígéret teljesítését, és elmondta: módosító indítványt nyújtanak be, hogy az ingyenes tankönyv hozzáférési köre a kétgyermekes családokra is kibővüljön.
Az Országgyűlés tegnap kezdte meg két, a Magyar Honvédséget érintő indítvány megvitatását is. A honvédség hosszú távú fejlesztésének irányairól szóló határozati javaslat tartalmazza, hogy 2005 első fél évének végére megszűnik a sorkatonai szolgálat, és azt az önkéntes haderő váltja fel. A másik javaslatról Iváncsik Imre, a honvédelmi tárca államtitkára elmondta: 2006 végéig döntően a személyi állományt érintő lépéseket tesznek; kialakulnak a haderő speciális képességei és az új, mobilizálható haderő-struktúra. A sorkatonai beosztások megszüntetésével csökken a haderő összlétszáma és a honvédség kezelésében levő ingatlanok száma, 2010-ig pedig folytatódik a belső korszerűsítés. A kormánypártok támogatták a haderőreformról szóló határozati javaslatot, az ellenzék viszont kifogásokat fogalmazott meg a vitában.

Továbbra sem tudni, miért gyulladt ki a Penny Veszprémben