Az ifjúsági szervezetek csúcsszerveként beállított GYIK a szaktárca fiókszerve – közölte az Országos Gyermek- és Ifjúsági Parlament (OGYIP) elnöke. A nemrég létrehozott szervezet 17-i vezetőségi üléséről készült, az interneten is megtalálható – lapunkban már közölt – jegyzőkönyv alapján látható, hogy teljes az összefonódásuk a minisztériummal – mondta Rétvári Bence, hozzátéve, hogy míg a minisztérium önmagától, az igazgatástól 1,9 százalékot von el, addig a fiataloktól 28-at. A jegyzőkönyv szerint a GYIK vezetőségi tagjai gyakran járnak egyeztetésre a minisztériumba, és biztosak a GYISM anyagi támogatásában. A minisztérium szinte erőlteti, hogy a jogilag még létre sem hozott GYIK köztestületekbe delegálhasson tagokat.
Elmondta, azért jött létre a GYIK a minisztérium irányításával, hogy az ifjúságot érintő megszorítások kapcsán ne legyen, aki a fiatalok nevében felszólal, és ne legyen olyan szervezet sem, amelyik számon kéri a GYISM korábbi ígéreteit. Kitért arra is, Gyurcsány Ferenc az ifjúsági célokra fordítható összeg 700 millió forintos növekedésére tett ígéretet, ám ezzel szemben az ifjúságot érintő különböző területektől a költségvetési megtakarítások következtében összesen 875 millió forintot vonnak el – így a tárca több mint 1,5 milliárddal tartozik a fiataloknak. Leszögezte: szükség van egy valóban alulról szerveződő civil ernyőszervezetre. Közölte: a GYIK tavaly decemberi megalakulásakor több szabálytalanság történt, ezért a szervezet illegitim. Pongrácz Gábor Tádé, a GYIK szóvivője elmondta: a GYIK-et nem a minisztérium, hanem 278 szervezet hozta létre. – Várjuk szeretettel a Rétvári Bence által képviselt szervezeteket is – fogalmazott.

A Hell közleményben reagált az energiaitalok korlátozására