Békés ostrom Varsóban

György Zsombor
2004. 04. 30. 19:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Globalizációellenes tüntetők sokasága népesítette be tegnap a lengyel főváros belső negyedeit. Az időközben többezres főre nőtt tömeg hét kilométeres távot járt be, Varsó kormányzati és gazdasági központját is érintve. A rendőrség 20 ezer emberrel, vízágyúkkal, páncélosokkal és mesterlövészekkel készült az eseményre. A környék boltjainak, éttermeinek tulajdonosai azt találták a legjobb megoldásnak, ha bedeszkázzák üzleteik ablakait, s távol maradnak az eseményektől. Hasonlóan tett Varsó legtöbb lakosa is, akik a Világkereskedelmi Fórummal egy időben tartott megmozdulás alatt inkább elhagyták a fővárost. Igaz – s mi sem jelzi ennél jobban a félelmeket –, a hatóságok előzetesen azt közölték, hogy mindenki csak a saját felelősségére maradhat Varsóban. A vasúti és tömegközlekedés tegnapra leállt, az iskolák, munkahelyek bezártak. A szigorú intézkedések így azt eredményezték, hogy Varsó a tüntetést megelőzően éjszakára valóságos szellemvárossá vált. Az autók helyett páncélozott járművek közlekedtek az utcán, emberekkel pedig alig lehetett találkozni. A rendőrök szirénázó konvojaikkal és vízágyúikkal már napokkal a tüntetés előtt megkezdték az erődemonstrációt.
Tegnap délelőtt aztán teljesen új arcot öltött a város, hiszen az utcán a rendőrök helyét tarka külsejű fiatalok tömege vette át. Ahol nem kellett, a fegyveres erők nem is kerültek a tüntetők közelébe. Az állami intézmények, bankok köré áthatolhatatlan kordont vontak, a mellékutcák végén pedig felsorakoztak a vízágyúk és a parancsra váró kommandósok. Az északi irányból elindult tömeg kezdetben néhány teherautóból, valamint az ijesztő megjelenésű vezéralakok pár száz fős tömegéből állt. Délutánra azonban olyan sokan csatlakoztak hozzájuk, hogy menetelésük végeláthatatlan hömpölygéssé alakult. Hiába, a gazdasági fórum résztvevőinek célzott „próbáljatok meg ti megélni havi 600 zlotyiból” feliratú transzparensek meghozták a sikert, s a „Le a globalizmussal, vesszen a McDonald’s!” felkiáltások sem ijesztettek el senkit. A tömeg talán az Egyesült Államok nagykövetsége elé érve vált a leghangosabbá, hiszen ekkor több száz torokból harsant fel egyszerre az „Amerika a legnagyobb terrorista” jelmondat. Az előzetes félelmeket megcáfolva délutánig a tüntetés néhány kisebb atrocitástól és WC-papír-hajigálástól eltekintve békésen zajlott. Az antiglobalisták népszerűsége valószínűleg az ingatag lengyel belpolitikának is köszönhető. A csapzott fiatalokhoz társult idősebb varsóiak jelenléte legalábbis valószínűleg inkább volt politikai üzenet a bukás szélén álló baloldali kormánynak, mint hadüzenet a hamburger kultúrának.



Gondatlan szervezés? A lengyelek többségének véleménye szerint rosszkor és rossz helyen rendezték meg az idei Világkereskedelmi Fórumot. Mint mondják, értelmetlen felvállalni ilyen nagyszabású, 60 millió euró költségű rendezvényt, s vállalni az azt kísérő tüntetéseket. Amikor már csak órák választják el az országot az egyre kevésbé várt uniós csatlakozástól, Varsót sosem látott terrorveszély fenyegeti. Talán éppen ezek miatt, az utolsó pillanatban számos vezető, így több államfő is lemondta a fórumon való részvételt. (Gy. Zs.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.