Elloptak egy 3,5 millió dollár (739 millió forint) értékű Stradivari-csellót egy Los Angeles-i lakásból – adta hírül az Associated Press. Az eset még a hét végén történt, ám a hírt csak – helyi idő szerint – kedden délután tették közzé a hatóságok. Az 1684-ben készült cselló egyike volt az Antonio Stradivari (1644–1737) cremonai hangszerkészítő mester műhelyében készült alkotásoknak: értékét az adja meg, hogy ilyen hangszerből csak hatvan készült. A Stradivarit harminc évvel ezelőtt vette meg a Los Angeles-i filharmonikusok szövetsége – mesélt a műremek történetéről Elizabeth Hinckley, a szervezet szóvivője. Elmondta: a műkincsen a zenekar szólamvezető csellistája, Peter Stumpf játszott, aki a városon kívül tartózkodott, amikor a csellót ellopták egy külvárosi lakásból szombaton vagy vasárnap éjjel. Az eset rejtélyes, a házon ugyanis betörésnek semmi nyoma – mutatott rá Hinckley. A rendőrök tovább misztifikálták a lopás hírét: nem voltak hajlandók elárulni, hogy kinek az otthonából tűnt el a Stradivari. Donald Hrycyk nyomozó szerint a lakásban élők nem hozhatók összefüggésbe a páratlan értékű hangszer eltűnésével.

„A két lány nagyon máshogy éli meg ugyanazt” – Rebeka és Lia egy ritka betegséggel küzd