Szándékos gyújtogatásra gyanakszanak az első szakértői vizsgálatok alapján annál a tűzesetnél, amely tegnap kora hajnalban lángba borított Budapesten egy Nagytétényi úti egyszintes épületet. Négy helyiség gyulladt ki a lakásnak, irodának és garázsnak használt ház emeletén, és mire a tűzoltók odaértek, már a tetőszerkezet is égett. Oltás közben a belső udvaron lángoló Trabantra figyeltek föl, amelynek hátuljára dőlve halálra égett nőt találtak.
A BRFK sajtóosztálya úgy tájékoztatta lapunkat, hogy feltehetőleg az áldozat locsolta föl az irodákat valamilyen éghető anyaggal, de amikor azt meggyújtotta, a ruhájába is belekaptak a lángok. Kiszaladt a házból, végül az autóra zuhant. Mivel a helyszínelők nem találtak olyan nyomot, amely arra utal, hogy a harminckét éves nő halálát valaki más okozta volna, az ügyet rendkívüli halálesetként kezelik.
Értesüléseink szerint az elhunyt a házban működő cég könyvelője volt, de ezt az értesülést a BRFK sajtóosztálya nem erősítette meg, bár nem is cáfolta. Egyelőre azt vizsgálják, miért állhatott érdekében a nőnek, hogy munkahelyén éjféltájt megjelenjen, és mindent elpusztítson.
A XXII. kerületi rendőrkapitányság eljárást indított szándékos rongálás miatt a tűzben odaveszett hölgy ellen, de mivel a gyanúsított már nem él, kivizsgálás után az ügyet megszüntetik – közölte a rendőrségi sajtóiroda.

Nem fog hinni a szemének – Mutatjuk, milyen esszéket írt volna a ChatGPT a magyarérettségin!