Lehet, hogy júniusra már összeáll a csapat

Salánki Miklós
2004. 04. 27. 17:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem luxusból készült több mint száz magyar kajak-kenus az elmúlt hónapokban melegebb éghajlaton, hanem mert a korai, május végi olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság döntően befolyásolhatja az egész évi mérleget. Angyal Zoltán szövetségi kapitány megítélése szerint kifizetődő sok millió forintot befektetni a külföldi edzőtáborokba, mert nagyban segíthetik a sikeres olimpiai szereplést. Persze, a hazai erős élmezőnyből még a világbajno-koknak sem lesz könnyű kiharcolniuk az olimpiai csapatba kerülést. A női kajakosok közül az évek óta világversenyen veretlen Kovács Katalin egyesben, a Bóta Kinga, Szabó Szilvia kettesben és a Kovács, Szabó, Bóta, Viski négyes egy válogatóbeli győzelemmel is biztosíthatja athéni szereplését. A hét végi idénynyitón a többi szám győztese ott lehet a május 20-án kezdődő Európa-bajnokságon Poznanban, ahol az első négy egység kiharcolja az olimpiai indulást. Így az is előfordulhat, hogy a június 2-án kezdődő második válogató már csak formaság lesz.

A Magyar Atlétikai Szövetség vezetőinek beszámolójából kiderült, hogy az alapsportágnak nagy szükségük lenne további szponzorokra, a szakosztályok többsége ugyanis csak vegetál. A Magyar Olimpiai Bizottság által szervezett tájékoztatón Mérei László szakmai igazgató arról beszélt, hogy a Nemzetközi Atlétikai Szövetség ugyan nehéz olimpiai szinteket állapított meg, ezzel együtt 32-35 magyar atléta teljesítheti őket. Okulva a négy évvel ezelőtti kudarcból, amikor a 38 fős atlétacsapat egyetlen pontot sem szerzett, az idén az az elvárás, hogy a versenyzők elérjék egyéni legjobbjukat az ötkarikás játékokon. A szakvezetés szerint egy tucat magyar atléta küzdhet meg majd a döntőbe jutásért, a célkitűzés egy-két érem, és 11-13 pont megszerzése. A szövetség 40 millió forintot költ az olimpiai felkészülésre, a szintes versenyzők közül a kalapácsvető Annus Adrián, a diszkoszvető Fazekas Róbert és a távolugró Vaszi Tünde kiemelt támogatásban részesül.

Az Aján Tamás elnökletével ülésezett olimpiai előkészítő bizottság azt javasolja, hogy a MOB június 26-ra kitűzött közgyűlését július 17-re halassza el. A közgyűlés napirendjén az olimpiai csapat végleges összeállítása szerepel, ám a június végi időpontig több sportágban – elsősorban atlétikában és úszásban – még nem állhat össze a kiutazásra jogosultak pontos névsora.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.