Ötszázalékos osztalék a Forrás Rt.-től

Csákó Attila
2004. 04. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ötszázalékos osztalékot fizet részvényeseinek a Forrás Rt. – ismertette a közgyűlés döntését tegnap Csányi Gábor, a társaság igazgatóságának elnöke. Az A és B sorozatú, 1000 forintos névértékű részvények után 50, az egy darab C sorozatú papír után tíz forintot fizetnek. A cég múlt évi adózott eredménye 503,2 millió forint volt, a vállalatcsoporté több mint 581 millió. Az osztalék 450 millió forint az rt.-nél, és 451,182 millió forint a vállalatcsoportnál. Az rt. közgyűlésén a szavazatok közel 81,9 százalékával rendelkező részvényesi kör vett részt. Csányi ismertette, az árfolyam-karbantartás miatt tett részvény-visszavásárlási részvényesi javaslatot meggondolják. A cég vezérigazgatója Palkó Péter lett. Ismeretes, hogy a poszt a korábbi elnök-vezérigazgató, Patonai József halálával üresedett meg. Palkót nyilvános pályázati eljárás keretében választották meg, 26 pályázó közül. Zeitvogel János igazgatósági tag összefoglalta a tavalyi év eseményeit: múlt évben a vállalat nyilvános tőzsdei társaság lett. Tavaly januárban a bankbetétek és állampapírok állománya 1,75 milliárd forint volt, a tőzsdei részvényportfólió állománya 3,975 milliárd. A 2003. év végén a vállalat 8,36 milliárd forint likvid állománnyal rendelkezett, a tőzsdei pakett 2,89 milliárdra változott. A portfóliót érintő lényeges események ismertetése során aláhúzta: az I. és II. ütemű apport keretében 17 társasági részesedés, négy tőzsdei részvénycsomag és hét ingatlan került a társasághoz.
Az igazgatóság tagjainak, a felügyelőbizottság tagjainak járó tiszteletdíjról, a könyvvizsgáló díjazásáról, az alapszabály kötelező módosításáról szóló napirendi pontokban az alapszabály rendelkezésében foglalt 90 százalékos szavazati arány miatt a közgyűlés nem határozott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.