Nem fürkészheti Zuschlag az íveket
Első alkalom, hogy egy párt helyettesíteni kívánja az ombudsman intézményét – reagált Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke Zuschlag Jánosnak
az MSZP nevében tett azon felszólítására: biztosítsák számukra az adatgyűjtés és -tárolás körülményeinek, illetve helyszíneinek szabad vizsgálatát. Hozzátette: „Nem gondolom, hogy a pártok felé
kell elszámolnunk. De mindazok felé, akik adatokat kezelnek vagy azokért felelősek, nyitottak vagyunk, és készen állunk bármikor bármit bemutatni.” (MTI)
Lezsák: Irodabútor helyett iskolát
Veszélyeztetett iskolák és óvodák megmentésére javasolja fordítani a kormányzat irodabútor-cserére elkülönített 6,5 milliárd forintját Lezsák Sándor, az MDF alelnöke. A politikus szerint a kistelepülések oktatási intézményei a neoliberális oktatáspolitika hibájából kerültek lehetetlen helyzetbe, és a költségvetés, illetve a parlamenti többség felelőssége a megmentésük. (MN)
Javaslat a kismamákért
A Fidesz-frakció törvénymódosító javaslatot nyújtott be a családok támogatásáról szóló jogszabály megváltoztatása érdekében, hogy ingyenessé tegyék a helyi és helyközi járatokon a terhességi-gyermekágyi segélyen, a gyesen, illetve gyeden lévő kismamák utazását – jelentette be tegnap Szabó Erika képviselő és Vígh Ilona, a Fidesz nőtagozatának elnöke. (MTI)
Jövő héten indul a Fidesz-kampány
A bizalom jegyében elkötelezett és etikus versengést tervezünk, amelyet jelmondatunk,
a „Csak együtt sikerülhet” is szimbolizál – mondta tegnap Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke, a Szabad Európa-lista vezetője. Bejelentette azt is: a párt kampánynyitó nagygyűlésére május 9-én vasárnap két órakor, a fővárosi Kós Károly sétányon kerül sor. Beszédet mond Bugár Béla, Schmitt Pál és Orbán Viktor. (MN)
Jogorvoslatot kér az OVB
Alkotmánybírósághoz (Ab) fordul az Országos Választási Bizottság (OVB), miután a parlamenti pártok érdemben nem reagáltak arra a felvetésre, hogy törvényben rendezzék a testület közjogi státusát. A választási bizottság a jogállamiság sérelmét látja abban, hogy az OVB-nek nincs önálló költségvetése, saját apparátusa, székhelye, és a tagoknak nem biztosítottak mentelmi jogot, tiszteletdíjat. A testület azt kéri, az Ab állapítsa meg: a parlament mulasztásos alkotmánysértést követ el. (MN)
Állami segítség az állatorvosi karnak
Megmarad a gyakornoki évük
a végzős állatorvos-hallgatóknak – közölte Barthel-Rúzsa Zsolt, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke csütörtökön a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium épülete előtt tartott sajtótájékoztatón, miután – valószínűleg a tüntetés hírére – Németh Imre, a tárca vezetője megállapodott az érintettekkel. (Sz. D.)

Túlélőkalauz az érettségi alatt: így küzdheted le a vizsgadrukkot