A kivétel
Az Európai Unióban idegen nyelvek ismerete nélkül nem boldogulnak a magyar fiatalok – mondta Medgyessy Péter. Nem úgy, mint a Magyar Köztársaságban, ahol az anyanyelv erősen hézagos ismeretével is sokra vihették némelyek.(Ugró)
Balesetek országszerte
Belehalt sérüléseibe az a teherautó-sofőr, akinek járművébe tegnap hajnalban belerohant egy kamion az M1-es autópályán. Délelőtt egy férfi életét vesztette, egy nő pedig súlyosan megsérült, amikor fának csapódott egy autó a 4-es főúton. Az M0-s autóút egyik felhajtójánál négyen megsérültek, amikor több személyautó és egy kisteherautó ütközött össze. (HP)
Gázrobbanás: elhunyt az egyik áldozat
Belehalt sérüléseibe a három héttel ezelőtti Alkotás utcai robbanás egyik áldozata, a másik súlyos sérült állapota javul, levették a lélegeztetőgépről – tudta meg lapunk a Szent István-kórház ügyeletén. (G. B.)
Gondatlan orvos
Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt jogerősen 150 ezer forintos pénzbírságra ítélt tegnap a Szegedi Táblabíróság egy gyomaendrődi orvost. Varga Gézát egy csecsemőgyilkosság ügyében találták vétkesnek. (B. J.)

Megdöbbentő felvétel, így sodort el egy motorost egy autós az M85-ösön – videó