Röviden
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetJogi kiskapu a számlásoknak Új megoldást talált a piac arra, hogy a kényszervállalkozókat foglalkoztató cégeknek ne kelljen bejelenteniük eddigi számlás dolgozóikat, de egyúttal eleget tegyenek a törvény előírásainak is – a munkaerő-kölcsönző cégek legalábbis ezzel kecsegtetik a vállalatokat. A munkaerő-kölcsönzés azoknak a cégeknek jelenthet megoldást, amelyek valamiért, például a meghatározott bérkeret vagy a bérszámfejtés plusz- költségei miatt nem tudják állományba venni dolgozóikat – nyilatkozta lapunknak az egyik kölcsönzéssel foglalkozó cég vezetője. (E. Cs.) Meghiúsított terrorakció Az ammáni amerikai nagykövetség és más jordániai célpontok ellen tervezett nagyszabású vegyi és mérgesgáz-támadást egy terrorista az al-Kaida terrorszervezet iraki hadműveleti főnökének parancsára. A jordániai állami televízió tegnap este sugározta az őrizetbe vett gyanúsított vallomását. Az ammáni hatóságok szerint akár nyolcvanezer halálos áldozatot is követelhetett volna a terrortámadás. (MTI) Medgyessy a Városházán Várhatóan a jövő héten Medgyessy Péter miniszterelnök a budapesti Városházára látogat – tájékoztatták a főpolgármesteri kabinet tegnapi ülésének részvevőit. Bőhm András szabaddemokrata frakcióvezető tudatta: a találkozón kiemelten városszakmai kérdésekről lesz szó. (MTI)
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

















