Folytatódó erőszak a Fűszer-szigeteken
Jakarta. Tizenhatra nőtt tegnap
a halálos áldozatok száma,
a sebesülteké száz fölé emelkedett a muzulmán–keresztény villongásoktól sújtott indonéziai Maluku-, korábban Fűszer-szigeteken. A két viszálykodó közösség szélsőségesei lakóházak sokaságát gyújtották fel Ambonban. (MTI)
Zeman visszatér
Prága. Milos Zeman exkormányfő és expártelnök vasárnap egy szociáldemokrata pártgyűlésen bejelentette, ismét részt kíván venni a magas politikában. Hangoztatta, ennek feltételei a Cseh Szociáldemokrata Párt rendkívüli kongresszusának egybehívása, a Vladimir Spidla-féle pártvezetés leváltása, a koalíciós egyezmény felmondása és kisebbségi szocdem kabinet létrehozása. Zeman úgy véli, azzal, hogy a szociáldemokrata párt szövetségre lépett a KDU-Csehszlovák Néppárttal, elárulta programját, s ezért „súlyos árat fizet a párt a választásokon”. (S. M.)
Koidzumi sikere
Tokió. A vezető kormánypárt sikerét hozták a Japánban vasárnap tartott időközi választások: mind a három megüresedett alsóházi képviselői helyet sikerült megszereznie. Koidzumi Dzsunicsiro kormányfő és az általa vezetett japán Liberális Demokrata Párt (LDP) most először mérette meg magát
a japán állampolgárok áprilisi iraki túszdrámája óta. (MTI)
Súlyos büntetés Lew Rywinnek
Varsó. Két és fél évi szabadságvesztésre és 100 ezer zloty (5,3 millió forint) pénzbüntetésre ítélte Lew Rywin filmproducert tegnap kihirdetett, nem jogerős ítéletében a varsói körzeti bíróság. A testület csalásért marasztalta el a filmproducert, amelyért elvileg nagyobb büntetési tétel szabható ki. A bírói testületen belül nem volt egyetértés az ítéletet illetően, az elnök külön nyilatkozatban adott hangot eltérő véleményének. (MTI)

Erős fordulat következik az időjárásban, kiadták a riasztást