A BUX nyitás után egyből 90 pontot emelkedett, majd a pesszimista befektetői hangulat gyors eróziót okozott. A zuhanást követve az index már nem tudott talpra állni, így a kereskedés végén csupán 0,13 százalékos növekedést mutatott fel.
A tőzsde tegnapi forgalma 10,37 milliárd forint lett, ebből 4,3 milliárd forintot tett ki a Richterre kötött üzletek értéke.
Meglepetést keltett a parketten a Zalakerámia igazgatósága azzal, hogy közölte: a rendelkezésre álló információk és dokumentumok alapján nem javasolja elfogadásra a részvényeseknek a Lasselsberger Ceramics vételi ajánlatát. A közleményben jelzik, hogy az igazgatóság véleménye az ajánlati időtartam zárónapjáig megtekinthető a Zalakerámia székhelyén, valamint a felvásárlás lebonyolításával megbízott Raiffeisen Értékpapír és Befektetési Rt. székhelyén. Az osztrák Lasselsberger GmbH többségi tulajdonában álló, Magyarországon bejegyzett Lasselsberger Ceramics Kft. április 15-én tett közzé nyilvános vételi ajánlatot a Zalakerámia valamennyi részvényére 2350 forintos árfolyamon. Az igazgatóság közleményének hírére a Zalakerámia részvényei 95 forintot gyengültek.
A BUX növekedését segítette viszont a Mol, Matáv, OTP hármas drágulása, az olajipari cég részvényei 115 forintot, a távközlésieké 15 forintot, a banki papírok 66 forintot javultak. Hasonlóan nőtt még az Antenna Hungária (AH), a Brau Union és az Elmű ára. Az elemzők rámutattak, hogy a szerdai kormányülés előtt az AH-papírokat újból privatizációs spekuláció drágította, ennek köszönhetően tegnap a műsorszóró cég részvényei 120 forintot erősödtek. Az idei évre tervezett privatizációkkal kapcsolatban az ÁPV Rt. vezérigazgatója, Kamarás Miklós közölte, hogy nem foglalkoznak a Mol ez évi privatizációjával, a Richter-tranzakcióból azonban még az idén bevételre számítanak.
A Richterrel kapcsolatban Kamarás Miklós kifejtette: többféle, egymással versengő lehetőség közül választják ki a tranzakció lebonyolításához szükséges pénzügyi instrumentumot. A Mollal összefüggésben a vezérigazgató elmondta: a tranzakcióra az erre legkedvezőbb időben kerülhet sor, a közeljövőben azonban nem.
A BUX 15 pontot nőtt
Enyhe, 14,79 pontos emelkedéssel zárta a tegnapi kereskedést a BUX. A magyar tőkepiacon a Richter eredménye, illetve az ÁPV Rt. sokak számára nem teljesen érthető tenderkiírása okozott döbbenetet, ennek hatására a gyógyszergyártó cég 1295 forintot zuhant.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!