Hitelképtelen a MÁV?

Hírösszefoglaló
2004. 05. 14. 17:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Állami garanciák nélkül 2005-re hitelképtelenné válik a MÁV Rt. – jelentette ki a vasúttársaság igazgatóságának elnöke tegnap Harkányban. Udvari László egy vasúti konferencián tartott előadásában elmondta: a cég 2005-ben 151 milliárd forintos hitelállománnyal és – a folyamatos vagyonvesztés miatt – 180 milliárd forintos tőkével számol, ezzel meghaladhatja hitelképességének határát. Az üzleti tervben a tavalyi 33 milliárd forinttal szemben idén 48 milliárd forint veszteség szerepel. A növekedést elsősorban az okozza, hogy a cégnek ebben az évben 11 milliárd forint adót kell befizetnie a neki nyújtott költségvetési támogatásból.
Súlyos problémának nevezte, hogy az évi átlagos, 22–37 milliárd forintos veszteséget a vagyon terhére számolják el, ami azt jelenti, hogy az állami vagyon évente mintegy harmincmilliárd forinttal csökken. Kitért arra: a MÁV az 1980-as évek óta pozícióvesztésben van. A forgalom jelentősen mérséklődött, a műszaki állapot differenciált, az áru- és a személyszállítás kilencven százaléka a pályahálózat hatvan százalékán bonyolódik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.