Visszahívta önálló kolozsvári polgármester-jelöltjét a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), miután a román kormánypárt bejelentette: belügyminiszterét indítja a kincses város elöljárói székének megszerzéséért.
A kolozsvári Ioan Rus „képbe kerülése” teljesen új helyzetet teremtett a Gheorghe Funar megbuktatását célzó stratégiában, hiszen sokan úgy vélik, egyedül a jelenlegi belügyminiszter lesz képes legyőzni a szélsőségesen nacionalista polgármestert június 6-án. Az RMDSZ – amely 2000 óta országos szinten együttműködik a román kormánypárttal, Kolozs megyében ellenben még nem kötöttek megállapodást – emiatt úgy döntött: visszahívja két héttel ezelőtt bejelentett polgármester-jelöltjét, Máté Andrást Levente város önkormányzati képviselőjét.
A döntést éles viták előzték meg a szövetségen belül, egyesek szerint ugyanis az RMDSZ kevesebb tanácsosi mandátumhoz jut a kolozsvári önkormányzatban, ha nem indít önálló jelöltet. Ioan Rus támogatását hét végi kolozsvári kampánynyitó rendezvényén jelenti be az RMDSZ, amely többek között a kincses város főterén tátongó gödrök betemetését kéri a magyar szavazatokért cserébe.

Kevésen múlt a tragédia – apja légpuskájával lőtte fejbe magát egy kisfiú Budapesten