Röviden

MN
2004. 05. 30. 10:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Népi kezdeményezés Irak ügyében
Amíg az MDF fontolgatta, hogy aláírásgyűjtést kezdeményez az iraki magyar szerepvállalással kapcsolatban, addig két állampolgár már hitelesíttette is az üggyel kapcsolatos népi kezdeményezés aláíróívét. A vonatkozó törvény szerint ha legalább 50 000 állampolgár népi kezdeményezésben kéri valamilyen kérdés megtárgyalását, az Országgyűlés köteles azt teljesíteni. (MN)

Jóváhagyták a szavazócédulákat
Az Országos Választási Bizottság tegnap jóváhagyta a június 13-i európai parlamenti választás szavazócédulájának adattartalmát. A döntés szerint az egyes pártok listái egymás mellett, azonos hasábszélességben állnak majd. Legfelül a lista száma, alatta
a párt emblémája, a „szavazókarika”, a szervezet rövidített és teljes neve, majd pedig a listákon szereplő személyek neve következik. (MTI)

Fegyvereket kapnak a Gripenek
Elkezdődtek a tárgyalások a Gripen vadászrepülőgépek fegyverzetéről, a közeljövőben kiírják az erre vonatkozó tendert – közölte Juhász Ferenc honvédelmi miniszter (képünkön), miután találkozott Leni Björklund svéd védelmi miniszterrel. Elmondta: igyekeznek olyan, jó képességekkel rendelkező, intelligens fegyvereket beszerezni, amelyek megfizethetők, ugyanakkor komoly katonai értéket
és erőt jelentenek. (MTI)

Marad a paphiány
Az idén 65 katolikus pappal gyarapodik a Magyar Katolikus Egyház – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóirodája a júniusi papszentelések kapcsán. Érdeklődésünkre Veres András püspök, a püspöki konferencia titkára kiegészítésképpen elmondta: ez a szám meglehetősen alacsony. A fő okokról szólva megemlítette, hogy megcsappant a keresztény családok, egyáltalán, a gyermekek száma Magyarországon. (J. I.)

Átpolitizált gyermeknap?
A kormány tizenhét városban szervez gyermeknapi programokat vasárnapra; tizenhat települést kormánypárti politikus vezet. A tizenhetedik Kecskemét, ahol a városvezetőtől a Fidesz nemrégiben megvonta a bizalmat. A Miniszterelnöki Hivatal illetékese szerint a kiválasztásban politikai szempontok nem játszottak szerepet, ő például – ahogy az Origónak nyilatkozta – most sem tudja, hogy a támogatott városokat milyen pártállású politikus vezeti. A gyermeknapi rendezvényekről összeállítás
a 17. oldalon. (MN)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.