Tízezres zarándoklat
Csaknem tízezren indulnak útnak a napokban Magyarországról az ausztriai Mariazellbe, hogy részt vegyenek a közép-európai katolikus találkozó egyéves eseménysorozatát lezáró népek zarándoklatán. A szombati rendezvényre csaknem százezer hívőt várnak. (MTI)
Riasztó mutató
Riasztó az egészségügyi mutató a kistelepüléseken: minél kisebb egy község, annál alacsonyabb a lakosság várható élettartama – mondta az egészségügyi minisztérium szaktanácsadója. Gyárfás Iván hangsúlyozta, Magyarországon a férfiak esetében hét, a nőknél öt évvel kevesebb a várható élettartam az unió többi országának átlagához képest, s a kistelepüléseken ettől is rosszabb a helyzet. (MTI)
Több kábítószeres diák Győrben
Csaknem kétszeresére nőtt négy év alatt a kábítószer-fogyasztó diákok száma Győr-Moson-Sopron megyében, a droghasználat a veszélyes szerek felé tolódott el – hangzott el egy Győrben tartott konferencián. Kiderült, tavaly a megkérdezettek 26-28 százaléka fogyasztott drogot, ez az arány ’99-ben
16-17 százalék volt. (MTI)
Kórházi dolgozók demonstrációja
Transzparensekkel, síppal-dobbal felszerelkezve vonult tegnap mintegy százötven kórházi dolgozó a veszprémi városháza elé. Azt követelték, hogy a város ne vegye el tőlük az ingyenes parkolás lehetőségét. Állítják: a nyolcvanöt férőhelyes kórházi parkoló elvételével a városvezetés adót vetett ki a kórházi dolgozókra. (MTI)
Zsidó vezetők Medgyessynél
Medgyessy Péter miniszterelnök tegnap a parlamentben fogadta az európai zsidó szervezetek vezetőit. (MN)
Duna TV: pályázat az elnöki tisztségre
Pályázatot ír ki a Duna Televízió elnöki tisztségére a közszolgálati médiumot felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöksége. A szükséges kétharmadnál eggyel kevesebben támogatták, hogy az elnökség kezdeményezze: a nagykuratórium négy évvel hosszabbítsa meg Pekár István idén lejáró mandátumát. (MTI)
Orbán kontra Bozóki
Hatályon kívül helyezte a Fővárosi Ítélőtábla másodfokon az Orbán Viktor kontra Bozóki András személyiségi jogi perben az elsőfokú ítéletet, mely elmarasztalta a politológust és a Magyar Hírlap kiadóját egy – a székházügy kapcsán az exkormányfőt illető – kijelentés miatt, és egyetemlegesen félmillió forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte őket. A tábla kiemelte, a hatályon kívül helyezés oka, hogy az alperesi kiadó tulajdonosváltozását illetően az ezzel kapcsolatos kötelező eljárási rendelkezéseket figyelmen kívül hagyták az elsőfokú eljárás résztvevői. (MTI)
Már nyújtózkodni se kell annyit a Lexus LM-ben
