Röviden
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetBotrány a brit alsóházban Két tárgyat dobtak a londoni alsóház üléstermébe a terem feletti nyilvános galériáról. Az első a miniszterelnök mögött, a képviselői padsorokban landolt, a másik Blair hátán csattant, majd lila porfelhő terjedt szét a teremben. A vizsgálatok szerint a por színezett kukoricaliszt volt. A támadás után, amelyet a Fathers 4 Justice nevű radikális jogvédő szervezet vállalt magára, kiürítették az épületet, és két személyt őrizetbe vettek. (MTI) Patrubány népszavazást sürget Több mint százezer aláírás gyűlt össze a kettős állampolgárságról tartandó népszavazásért – közölte a Magyarok Világszövetségének elnöke. Patrubány Miklós véleménye szerint nem csupán véleménynyilvánító, de ügydöntő népszavazást is ki lehet majd írni, ha az aláírások száma meghaladja a kétszázezret. (MTI) Romlott a hangulat Európában Az utóbbi hónapokban romlott a hangulat az euróövezet gazdaságaiban a magas olajár és a világpolitikai helyzet bizonytalansága miatt – tette közzé a müncheni ifo gazdaságkutató intézet. (MTI) Hamis dán fotók? A dán hadsereg közölte, hogy hamisak azok az interneten látható fotók, amelyek dán katonákat irakiak megalázása közben mutatnak. Hans-Christian Mathiesen alezredes manipulációnak nevezte a képek meghamisítását. (MTI)
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en


















