Szavazataink árfolyamáról

–
2004. 05. 14. 15:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Döbbenten hallgattuk, hogy az előre hozott egyheti nyugdíj kézbesítésekor a nyugdíjas szavazók feketén-fehéren olvashatják, hogy ezt a különlegesen nagy adományt az MSZP képviselőinek jóvoltából kapták. A jóérzésű nyugdíjasok körében már az is nagy viszszatetszést keltett, hogy érdekes módon, közvetlenül a június 13-i választás előtt néhány héttel utalják azt az egyheti nyugdíjat, amelyet – az MSZP választási ígérete szerint – már régen meg kellett volna kapniuk. Sokan persze örülnek a váratlan pénznek. Az viszont biztos, hogy minden nyugdíjast érzékenyen fog érinteni, hogy majd decemberben, a fűtési idény kezdetekor és karácsony közeledtével ennyivel kevesebbet kap.
Megjegyzem, jó lenne, ha a kormány és a nyugdíjintézet is tudomásul venné, hogy nem minden nyugdíjas szenved emlékezetkiesésben. Tudjuk mi azt jól, hogy mit és miért kapunk, felvilágosítóbrosúra nélkül is. Most nem kérdezi senki, hogy ez mibe került?
Szűkös anyagi viszonyaink miatt nem tudjuk megtenni azt, amit szívünk szerint szeretnénk: visszaküldeni a feladónak ezt a nagyon rossz időben érkezett könyöradományt.
Simon Istvánné, Budapest

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.