A tandem bukása

Kovács László, az MSZP rövidesen leköszönő elnöke a döntetlen közeli eredmény emlegetése (valószínűleg 2002 áprilisa járt az eszében június 13-án este) óta nagy lépést tett a valósággal való szembenézés felé. Pártja országos választmányának szombati ülésén ugyanis már mozgósítási vereségként jellemezte a szocialisták szereplését az európai parlamenti választáson. Nyilatkozatával, amelyben pusztán holmi kommunikációs hibákat vetett a kormány szemére, még inkább magára húzta a súlyos választási vereségért viselt felelősséget.

Ha nem a kormány, hanem annak szervezeti problémákkal, a társadalmi kapcsolattartás zavaraival küszködő vezető pártja a hibás, akkor logikus, hogy a pártelnök és nem a miniszterelnök veszi a kalapját. A kudarc nyomán tehát olyan diagnózist állított fel a szocialista párt, amely összhangban van a forma szerint pártonkívüli Medgyessy Péter szándékaival. Az MSZP válsága ugyanakkor mély és szerteágazó; egyszerre személyi, szervezeti, valamint politikai természetű. Csak a felszínt karcolgatva érdemes itt arra utalni, hogy a káderállományt pásztázva egyelőre nem látni olyan személyt, aki a szürke masszából kiemelkedve képes lenne magabiztosan uralni a különféle érdekcsoportok szabdalta pártot, s aki ráadásul a párton kívüli társadalom számára is érvényes mondanivalóval bírna a korszerű baloldali politikáról. A választmány mindenesetre elejét venné az ilyenkor szokásos sunyi taktikázásnak, ezért meglepően szűk határidőt (július 15.) szabott az elnökaspiránsoknak arra, hogy világosan nyilatkozzanak szándékaikról.
Első pillantásra úgy látszik, választási vereség ide vagy oda, a történtek akár meg is erősíthetik a miniszterelnök pozícióját. Feltéve, ha a kormány–MSZP kapcsolatrendszerben az előbbi marad meg biztos pontnak. Az utóbbi napok sajtóhírei szerint miközben pincétől a padlásig a tisztújítás hulláma söpör majd végig a nagyobbik kormánypárton, csak néhány nem igazán jelentős posztot érinthet vagy akár el is maradhat a kabinet korábban beígért nagy átalakítása.
Medgyessy Péter helyzete azonban mégsem ennyire egyszerű. Viselkedéséből, gesztusaiból kiolvashatóan ő is érzékeli ezt. Soproni mutogatása, a mallorcai nyaralását firtatóknak adreszszált szalonképtelen kifakadása után megállapíthatjuk, hogy kizökkent korábban vélhetőleg sok választót vonzó szerepéből, magatartása már nem a nyugodt, sármos úriemberé, az úgynevezett nemzeti közép árokbetemető miniszterelnökéé. Elhasznált, a kudarcot nehezen tűrő politikussá vált, aki szóvivője útján a legtermészetesebb ellenzéki kérést – beszámoló az illetékes parlamenti bizottságnak az ország alapvető érdekeit érintő amerikai tárgyalásokról – is arrogánsan utasítja vissza.
Szocialista körökben 2001 nyarától a Medgyessy–Kovács tandemet tekintették a siker zálogának, s amíg a konstrukció működőképesnek látszott, sokan inkább magukba fojtották a bírálatot. Ez az időszak most véget ért. A párt kész meghozni a vezéráldozatot, de ennek megkéri az árát a kormánytól. Hogy ez pontosan mi lesz, az a jövő évi költségvetés MSZP által szorosan ellenőrizni kívánt előkészítésekor derülhet ki. Egy biztos: a választmányi ülésen emlegetett politikai kormányzás, illetve politikai céloktól vezérelt költségvetés nem sok jót ígér a robusztus hiány és államadósság miatt az Európai Bizottság által keményen szorongatott kabinet pénzügyminiszterének.