Minden ötödik ember a dohányzás káros hatásai miatt hal meg Magyarországon, s legalább tíz-tizenöt évvel rövidül az élete. Erről, és a beteges füstölgés gazdasági hátulütőiről tartott előadást tegnap Demjén Tibor, az Országos Egészségfejlesztési Intézet csoportvezetője, az idei „Hagyd abba és nyersz!” szlogennel meghirdetett kampány díjkiosztóján.
A leszokást segítő nemzetközi program tíz éve indult Finnországból, azóta minden földrészről csatlakoztak már a kezdeményezéshez. Nálunk 1994-ben nyolcezren vállalták, hogy egy hónapig nem gyújtanak rá, az idei kampányban viszont 4553-an vettek részt. Antmann Katalin, a magyarországi program szervezője lapunknak elmondta: ez a csökkenés a kezdeti lelkesedés után világszerte érzékelhető, viszont örömteli, hogy idén orvos, pedagógus, ifjúsági, kismama és védőnői díjakat is ki tudtak osztani, és elismerték a legjobb segítő tanú munkáját is. Felnőtt kategóriában a csanádpalotai Orsós János vehette át az 500 ezer forintos fődíjat. Ő részt vehet majd a június 23-i nemzetközi sorsoláson Moszkvában, ahol – a visszanyert egészség mellett – akár 10 ezer dollárral is gazdagodhat a legszerencsésebb.

Emberfeletti munkával mentettek életet a rakamazi rendőrök